WEEKLY THOUGHTS

Jézus barátja ikon

A sánta kiskutya

Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó.

Egyik nap jött egy kisfiú.

– Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?

– Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom őket, – válaszolta a tenyésztő.

Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza előzgették egymást.

De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból. Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született.

Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:

– Őt kérem!

– Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb ha inkább nem őt választod, – reagált rá a tenyésztő.

Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig.

A tenyésztő döbbenten látta, hogy lábprotézise van. Szóhoz sem jutott.

- Bácsi kérem, hagy vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem! – fakadt ki magából a kisfiú.

Végül a tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.

– Mennyit kell önnek fizetnem, bácsi? – kérdezte kíváncsian a kisfiú.

– Neked adom ingyen! Ugyanis a szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni sem, légy vele boldog!

HERE YOU ARE: SPIRITUALITY / WEEKLY THOUGHTS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert