Pont. Ami összeköt

Pont. Ami összeköt

A 17 éve működő KözösPont missziós sátor idén is jelen van a hazai könnyűzenei fesztiválokon.

Forrás: Tóth Andás atya2017. július 14. 15:44

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2449 napja íródott

VOLT Fesztivál, EFOTT: a közös pont bennük a KözösPont fesztiváli missziós sátor, egy olyan keresztény hely és közösség, amely a fesztiválok közegében ad lehetőséget mindenkinek arra, hogy kötetlenül, személyesen beszélgethessenek hitről, kereszténységről, az életről vagy bármi másról. A KözösPont a katolikus, református és evangélikus egyházak közös összefogása nyomán már 2000-óta folyamatosan jelen van a nagyobb hazai könnyűzenei fesztiválokon. Idén június 25. és július 1. között a VOLT Fesztiválon a „sátorspiri” egy evangélikus és egy református lelkész mellett Tóth András atya, görögkatolikus családreferens volt. További segítők kispapok (pl. Vasas Tamás papnövendék) és önkéntes fiatalok közül kerültek ki, akik e közösségbe kapcsolódásuk előtt felvételin és három hétvégés komoly lelkigyakorlaton vettek részt. Mivel a KözösPont csapatába évről évre egyre többen jelentkeznek, ezért egy önkéntes egy nyáron általában csak egy fesztiválra jut el, hogy minél több fiatalnak lehetősége nyíljon e különleges misszió megtapasztalására.

A KözösPont a Magyarországon működő evangélikus, református és katolikus történelmi egyházak saját ifjúsága által képviselt felekezeti értékeit közvetíti, ugyanakkor felekezeti hovatartozástól függetlenül szeretetközösségben éli meg az evangéliumot és személyválogatás nélkül befogadja és meghallgatja a betérő fesztiválozókat, a rendelkezésére álló eszközökkel az evangelizáció szolgálatát végzi.

Mi, a KözösPont Misszióban résztvevő önkéntesek, Jézus Krisztus bennünket megszólító és vezető parancsának engedelmeskedve (Mt 28,18–20) lépünk ki saját egyházi közösségeinkben megtalálható lelki otthonaink falai közül a fesztiválok világába.

Krisztus követeként saját életünkön keresztül láttatjuk Krisztus rajtunk véghezvitt munkáját. Bizonyságot teszünk az egyház falain kívül is létező, megelevenítő Szentlélekről, aki különbözőségeink ellenére képes egységes, élő közösséggé formálni bennünket a fesztivál résztvevői között.

A KözösPont Missziónak szerves része a közös imádság, amely egyben a csapatszellemet is erősíti. A közös imatalálkozók alkalmával lehetőségünk nyílik arra, hogy imádkozzunk a fesztiválokért, a szervezés gördülékenységéért, egymásért és amiért csak szeretnénk. Továbbá lehetőségünk van a közös beszélgetésekre és egymás megismerésére.

Térj be sátrunkba! Van Közös Pontunk!

Forrás: Tóth Andás atya

Nyíregyházi Egyházmegye

Közös Pont, fesztivál, missziós sátor
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert