„Angyalképző" – a one-week-camp as a prise for children of Örökösföld

„Angyalképző

Szabó Tamás atya és segítői negyedik éve szervezik az Angyalképző elnevezésű napközis tábort Nyíregyházán az örökösföldi görögkatolikus gyermekek nagy örömére. Idén 2017. július 10. és 15. között játszottak, tanultak együtt, mint a kisangyal.

Polyákné Tóth Nóra2017. július 17. 12:01

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2446 napja íródott

Az ötnapos napközis tábor több volt, mint egy nyári gyermekmegőrző. A szülők nemcsak biztos helyen tudhatták itt csemetéiket, de képzett szakemberekre hagyták a harminchét három korcsoportra osztott gyermeket. S a csoportvezetők ki is tettek magukért: színvonalas, élvezhető, egészségtudatos és keresztény szemléletű programokat szerveztek a hét minden napjára.  A tematikus tábor tavaly a magyar népmesék világát, előtte a bibliai állatokat, idén pedig Szent László életét, munkásságát, legendáit és korát foglalták játékos keretbe. A következő évi témát pedig már most kiválasztották a szervezők, de természetesen erre csak jövő nyáron derül fény.

A 8:00-16.00 tartó napközis tábor minden reggele a templomban indult közös imával, s a lélek felébresztése után a test megmozgatása következett zumbás, zenés gimnasztika segítségével. Első nap Szent László életével power point előadás keretében ismerkedtek a gyermekek. Az éhes és szomjas katonák Szent László közbenjárására csodálatos módon jutottak élelemhez és vízhez: ez ihlette a második napi proszforasütést, a bodzaszörp, a zöldség- és gyümölcslevek ill. teák kóstolását. A harmadik nap a pénz körül forgott, természetesen a Szent László pénze körül, amelyet a kicsik és nagyok csokitallérok formájában kerestek az udvaron. A gyógynövények és kerti növények felismerése, gyógyhatásuk ill. vitamintartalmuk tanulmányozása a negyedik napi legendához, Szent László füvéhez kapcsolódott. Utolsó nap pedig éppúgy akadályok elé álltak a gyerkőcök, mint Szent László a tordai hasadékhoz fűződő legendája során. Az akadálypályán és az öt napon keresztül az együtt átbeszélt lovagi erények vezérelték a gyermekeket, akik címert festhettek maguknak, s lovagokként és királylányokként de mindenképp kis angyalokként előadást mutattak be pénteken a táborzáráskor szüleiknek, rokonaiknak. A szabad foglalkozások során focira, trambulinozásra, tollaslabdázásra, frizbizésre, pelotázásra is volt lehetőség.

Az Angyalképző egy jutalomhét azon gyermekeknek, akik egész évben szorgalmas templomba járók voltak. A túljelentkezők közötti válogatáshoz – az örökösföldi közösségbe tartozáson kívül – ez is egy fontos szempont volt. Köszönet illeti a tábor szervezésében és lebonyolításában áldozatos munkát vállalókat: Szabó Tamás parókus atyát, Verdes Zsuzsanna tanító nénit, Kocsik Krisztina örökösföldi kántor-hitoktatót, Szender Adrienn hitoktatót, a főiskolás segítőket és a közösségi szolgálatot végző gimnáziumi tanulókat.     

Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

Angyalképző, Örökösföld
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert