Görögkatolikus futócsapat, avagy 220 km az I. Imaóra és a Paraklisz között

Görögkatolikus futócsapat, avagy 220 km az I. Imaóra és a Paraklisz között

Minden korábbinál több csapat és egyéni versenyző indult a tizedik NN Ultrabalatonon 2016. május 28-án, s köztük egy lelkes kelet-magyarországi katolikus hívőkből álló csapat is nekivágott a távnak.

Szabó Tamás, nyíregyháza-örökösföldi parókus2016. május 30. 13:06

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2859 napja íródott

Sokan szeretnek futni. Sportolás közben az ember önmagával, gondolataival, az Istennel tölt el egy kis időt. És jó dolog a kihívás, ahol az ember találkozik korlátaival, és legyőzheti önmagát. S a kettőt egyszerre élhetjük át az Ultrabalatonon – körbe a nagy tavon megállás nélkül, összesen 220km-t megtéve. Nem véletlen, hogy nyolcezer résztvevő vágott neki az idei évben is. Köztük mi is, egy csapat, melyet a hit hozott össze. Mindenki templomba járó, elkötelezett katolikus (8:2 a görögök javára)! Így jó nekifutni. Saját pólónkon ICXC NIKA felirat a védjegyünk, de legyőzni nem másokat, csak a távolságot akarjuk. Hitvallás ez is, itt is, talán különösen egy ilyen helyen.

Szombat reggel, talán az utolsó perc, mikor mindenki még együtt van, együtt imádkozzuk az imaórát, s lassan rajtolunk. 32 fok, északi part, Balatonfelvidék, friss emberek váltják a váltópontra érkező hősöket, legyőzték a kilométereket, legyőzték a hőséget. Az éjszaka már újra a parton ér minket, a fejlámpa és imádság, lépésről lépésre, sokszor a lélek, a szív mozgatja a lábat. Éjfél körül átfordulunk a déli partra, s a második 110 km-re. A hajnal Balatonlellén gyönyörű. S a csapattagok többsége már túl van a második szakaszán is. Két óra alvás, igazi luxus. De jó a csapategység, nagyszerű a segítőcsapat, mindenki időben a váltóponton, s sokszor félúton is tudjuk egymást bíztatni. Reggel nyolc óra, Balatonvilágosra érkezik a váltás, innen együtt futunk, mert együtt könnyebb a futás, együtt könnyebb az élet. Kéz a kézben, egyházélmény, befutó s öröm.

Megcsináltuk, egymásért, Krisztusért, győztünk önmagunk felett. Fáradtan, de feltöltődve, zarándokokká váltunk, igaz kicsit gyorsabban, de mégiscsak zarándokoltunk. Ezért természetes, hogy a zarándoklat végén – a hegyes tartományban – Erzsébettel, Paraklisszal köszöntöttük az Istenszülőt!

Futottunk egy kört! Ahonnan indultunk, oda érkeztünk. De mégis közelebb egymáshoz, közelebb Krisztushoz. Felejthetetlen élmény volt!

Szabó Tamás, nyíregyháza-örökösföldi parókus

Nyíregyházi Egyházmegye

Ultrabalaton, futás, Balaton
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert