Új áldozópap a Miskolci Egyházmegyében

Új áldozópap a Miskolci Egyházmegyében
Orosz Atanáz megyéspüspök áldozópappá szentelte Nagy Tamás diakónust július 3-án Sárospatakon.
Forrás: Miskolci Egyházmegye2016. július 4. 13:36

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2845 napja íródott

A sárospataki parókia védőszentjének, Péter és Pál főapostoloknak búcsúján kapta meg az egyházi rend áldozópapi szentségét Nagy Tamás diakónus. Papi jelmondatául Máté evangéliumának sorait választotta: „Embernek ez lehetetlen, de nem az Istennek, mert Istennek minden lehetséges.” Mt 10,27

A vasárnapi evangélium sorai is ember számára lehetetlen dolgok megvalósulásáról szóltak: Jézus Krisztus földi működésének két mozzanatát említve, melyben vakot és némát gyógyított meg. „Azok a csodák, amelyek Jézus Krisztus működése során megtörténtek, folytatódnak a papszenteléskor és az áldozópap munkája során is” - utalt napi evangélium szavaira a Miskolci Egyházmegye püspöke. Az áldozópap kezében válik a kenyér és a bor Jézus testévé és vérévé – ez a csoda a Szentlélek működésével történik. „A mai Szent Liturgián is kell, hogy a Szentlélek működjön, jelen legyen az az átalakító erő, amely lehetővé teszi, hogy egy egyszerű ember Isten szentjévé, áldozópappá váljon.” - mondta Püspök atya. Isten kegyeleméből azonban nemcsak az új áldozópap, hanem mindannyiunk megszentelődése is zajlik, mindannyian többé válunk. „Ahol a Szentlélek jelen van, ott megvalósul Isten országa (…) és élő egyházunk is gyarapodik”, fejezte be homíliáját a főpásztor.

A papszentelés szertartására nemcsak a szentelendő, de az egész egyházközség készült. Az imacsoport heti imádságát a lelendő új áldozópapért és családjáért ajánlotta föl. Egy új liturgikus öltözettel is megajándékozták, amit a reggeli zsolozsmán szentelt meg Atanáz püspök atya.

Nagy Tamás az ünnepi Szent Liturgia végén hálát fejezte ki mindazoknak, akik hozzásegítették áldozó pappá válásához, áldást kérve életükre.

Forrás: Miskolci Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

papszentelés, Sárospatak




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert