Előadás az Eucharisztiáról a Rókahegyen

Előadás az Eucharisztiáról a Rókahegyen

A Rókahegyi Görög Esték idei harmadik előadása Az Eucharisztia mint Oltáriszentség címmel hangzott el. A dr. Dobos András atya által tartott előadásról dr. Obbágy Veronika készített összefoglalót.

Szöveg és fotó: Obbágy Veronika2020. március 4. 15:15

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1485 napja íródott

Dobos András tanár úr előadása rendkívüli volt tartalmában, szerkezetében, előadásmódjában. Tartalmát tekintve igen újszerű volt, ahogy az Ószövetségből kiindulva egészen Ádámtól magyarázta a „szövetség” fogalmát, amely az ószövetségi nép számára fontosabb volt bármilyen egyéb - akár családi - köteléknél. Így könnyebben megértettük a zsidó Pászka értelmét és azt, hogy Krisztus Nagycsütörtök este két dolgot tett: egyrészt tanítványaival eleget tett a Kivonulás emlékére minden zsidó ember számára kötelező ószövetségi „Pászka ünneplésnek”, másrészt Új szövetséget hozott létre, melyben azt parancsolta: „ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre”.

Szerkezetében tökéletesen volt felépítve, képekkel illusztrálva, hogy Ádámtól, majd a választott népen keresztül hogyan jutunk el ahhoz az örök szövetséghez, mellyel valamennyien egy test vagyunk Krisztusban. A liturgia csendes papi imáival avatott be mindannyiunkat ebbe a titokba.

Előadásmódja pedig nemcsak hatalmas tudását, hanem mély hitét és az Eucharisztia iránti tiszta szívből jövő hódolatát is meghatóan kifejezte. Ahogy a legidősebb, 89 éves vasmiséjére készülő paptestvére fogalmazott az előadás utáni személyes beszélgetésben: „mélyítette a liturgia, az Eucharisztia átélését”.

Szöveg és fotó: Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye

IEC2020, Eucharisztia, előadás, Rókahegyi Görög Esték
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert