Zarándoklat Szentkútra

Zarándoklat Szentkútra

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat közel kétszáz dolgozója zarándokolt el október 6-án Mátraverebély-Szentkútra.

Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat2016. október 18. 11:05

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2739 napja íródott

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat szervezésében, a Szeretetszolgálat intézményeiből 2016. október 6-án közel 200 fő zarándokolt el Szentkútra, a szlovák-magyar határ közelében elhelyezkedő Nemzeti Kegyhelyre. A Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központból az intézményben dolgozók májusi zarándoklata után most a nevelőszülők is eljuthattak e nem mindennapi helyre.

Bár az idő nem kedvezett, az eső esett, ez nem szegte kedvünket, buszra ültünk és közel két órás utat magunk mögött hagyva érkeztünk meg a katolikus nemzeti kegyhelyre.

Megérkezésünk után Ősz Tibor atya, a Szeretetszolgálat lelki vezetője fogadott minket, majd ismertette a programot. A kegytárgyboltban többen vásároltak kisebb ajándékokat az otthon maradt családtagoknak, majd helyet foglaltunk a Kegytemplomban, ahol először Kálmán Peregrin ferences atyával, a Kegyhely igazgatójával találkoztunk. Peregrin atya bemutatta a zarándokhelyet, majd beszélt a zarándoklat jelentőségéről. Beszélt a rendalapító Assisi Szent Ferenc életéről, lelkiségéről, s megemlítette, hogy zarándoklatunk előtt néhány nappal, október 4-én Assisi Szent Ferenc halálára emlékeztek ünnepi liturgia keretében. Peregrin atya beszédében emlékeztetett arra, hogy rendalapítójuk az elesett embereket segítette munkája, élete során, mint ahogyan a Szeretetszolgálat intézményeiben dolgozók, s a jelenlévő nevelőszülők is. Ezután került sor a Szent Liturgiára, melyet Ősz Tibor lelki vezető mellett Szaplonczai Gergely, Takács Gusztáv és Galajda Balázs atyák celebráltak. A liturgiát követően a résztvevők egymás után a kegyszobor elé járultak, hogy az Istenszülő előtt hálát adjanak, kéréseket fogalmazzanak meg. Ebéd előtt még lehetőség adódott vásárlásra és a szent forrásból való vízmerítésre, többen vittek haza a forrásvízből az otthon maradottaknak.

Ebéd után újra buszra ültünk és elindultunk Kékestetőre. Kékestető Magyarország legmagasabb pontja, gyógyhely, síközpont, jelentős turisztikai hely. Tetején TV torony van, mely kilátóként látogatható, bár most az időjárási viszonyok miatt nem mentünk fel, mert köd volt, nem lehetett az egyébként csodálatos tájban gyönyörködni. Nem minden napi élményben volt viszont részünk kárpótlásként: az első havat láthattuk! A Kékestetőn már leesett az első hó, melyet mindenki igyekezett megörökíteni a fényképek készítése közben, nem kis csodálkozást kiváltva az otthon maradottak körében.

Késő délután indultunk vissza. A hazafelé tartó út nem is tűnt hosszúnak, hiszen beszélgetéssel hamar eltelt.

Lelkileg feltöltődve, megerősödve, ismét sok élménnyel gazdagodva értünk haza este. Köszönet a zarándoklat megszervezéséért!

Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat Szentkút Szent Lukács
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert