Ifjúsági Búcsú 2016

Ifjúsági Búcsú 2016

A Görögkatolikus Metropólia fiatalsága számára idén is megrendezésre kerül november 5-én az Ifjúsági Búcsú.

Nyíregyházi Egyházmegye2016. október 19. 18:47

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2737 napja íródott

 

A búcsú programja 9 órakor kezdődik Szent Liturgiával.

10 óra 30 perckor pályaorientációs és önismereti előadást hallgathatnak meg az érdeklődők.

Fél 12-kor Workshopok kezdődnek különböző témakörökben és témavezetőkkel, akik között lesz jogász, közgazdász, színész, asztalos, pap és orvos is.

A fél egykor kezdődő ebéd után, negyed kettőkor további változatos programokkal folytatódik a délután: hintózás Máriapócson, csocsóbajnokság, íjászkodás, „torony-túra".

Mindeközben, ezzel párhuzamosan tartják a Gyalogos Zarándoklat utótalálkozóját, valamint a krakkói és loretoi tábor utótalálkozóit is.

Fél háromtól Soltész Ian  motivációs előadót hallgathatják meg a résztvevők.

A fél négykor kezdődő Taizé ima után 16 órakor végződik a program az ifjúság „búcsújával”.

Nyíregyházi Egyházmegye

Ifjúsági búcsú Máriapócs




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert