Nagyböjti gondolatok napról napra – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 22.

Nagyböjti gondolatok napról napra  – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 22.

Lakatos László atya Útravalója minden napra nagyböjt idejéna tízparancsolatot és evangéliumi szakaszokat vizsgáló gondolatok és elmélkedések a húsvét előtti időszakban.

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert2021. március 8. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1161 napja íródott

Ne ölj! - parancsolja Isten. Hogyan tudunk mi, ma élő emberek ennek a szigorú, tiltó parancsnak a gyakorlatban eleget tenni? Elsősorban a tilalom szó szerinti betartásával: sem a magunk, sem más embertársunk élete ellen nem követünk el semmiféle merényletet. Azonban másképp is áll a dolog. Nem ölünk, de akár naponta is ölögetünk! Ölögetünk önkényeskedésünkkel, kiszámíthatatlanságunkkal, durvaságunkkal, mások bosszantásával, szóval, tréfával, hanggal, szekírozásával. Ilyenkor nem ölünk, csak lassan, finoman, apránként ölögetünk. Gyakorolj önfegyelmet – kerüld az ölögetést!


Hogy milyen nagy kincs az emberi élet, arról már hallottunk. Isten nagyon értékeli, mert Belőle származik, és csak ő adhatja meg az embernek. A földi élet az örök élet elnyerésének feltétele: ez az élet komolyságára figyelmeztet. Hogy az ember ezeket mindig eszében tartsa, Isten az ötödik, „Ne ölj!” paranccsal figyelmezteti az embereket.

Ne ölj! - parancsolja Isten. Hogyan tudunk mi, ma élő emberek ennek a szigorú, tiltó parancsnak a gyakorlatban eleget tenni? Elsősorban a tilalom szó szerinti betartásával: sem a magunk, sem más embertársunk élete ellen nem követünk el semmiféle merényletet. Ilyen bűnös merénylet a gyilkosság, öngyilkosság, halálos kimenetelű verekedés. Ezek a bűnös cselekedetek hol gyakrabban, hol ritkábban fordulnak elő. Sok ember ezért könnyen veszi Isten parancsát. Magamat biztosan nem ölöm meg, másokat sem fogok megölni, ezzel nyugtatgatja meg lelkét. Ez a parancs másokra vonatkozik, hogy ne bántsanak engem. Azonban másképp is áll a dolog. Nem ölünk, de akár naponta is ölögetünk! Ölögetünk önkényeskedésünkkel, kiszámíthatatlanságunkkal, durvaságunkkal, mások bosszantásával, szóval, tréfával, hanggal, szekírozásával. Ilyenkor nem ölünk, csak lassan, finoman, apránként ölögetünk.

Vigyázni fogunk magunkra, és önfegyelemmel kerülni fogjuk akár családunk tagjainak, akár más embertársunknak az ölögetését.

Ne ölj! - mondja Isten ötödik parancsa. Hogyan tudnánk ennek az isteni parancsnak a gyakorlatban még eleget tenni? Azzal is, hogy nem teszünk semmi olyat, amivel a magunk és mások testi életét veszélyeztethetnénk. Már a gyermekek verekedésénél, durva játékánál is lehet életre szóló testi hibát vagy fogyatékosságot szerezni. A felnőttek sokan vezetnek valamilyen gépjárművet. Náluk mindig időszerű az, hogy betartsák a közlekedési szabályokat. Az ittasan, kábítószer hatása alatt álló, felelőtlenül száguldozó, szabályokat be nem tartó járművezetők sok halálos kimenetelű balesetnek okozói. A szabályok megtartása a közlekedésben vonatkozik a gyalogosokra is. Miattuk is történnek halálos balesetek. A szabályok mindenki számára megkötöttségeket jelentenek a mostani, gyorsuló életben. Az emberi megkötöttségek azonban az Istentől eredő életet védik, csökkentik a veszélyes helyzeteket.

Akár járművezető vagyok, akár csak gyalogos, az utcai közlekedésben nagy figyelmet akarok tanúsítani, és erre nevelem gyermekeimet is.

Ne ölj! - mondja Isten ötödik parancsa. Hogyan tudok én ennek az isteni parancsnak a gyakorlatban eleget tenni? Magunkra a következőkben figyelhetünk. Vigyázzunk az évszaknak megfelelő ruházkodásra. A ruha egyik célja, hogy megvédje az embert az időszak viszontagságaitól. Aki a meg nem felelő öltözködéssel károsítja egészségét, az később fogja kárát látni. Saját életünk védelmében szükség van a helyes, egészséges életmódra. A saját testét, életét mindenki ápolni köteles, nem pedig rongálni. A mostanában nagy divatba jött italozás, különféle kábítószerek használata, véget nem érő mulatozások eléggé magyarázatot adnak arra, hogy miért kerül ki sok ember fiatalon a temetőbe. Köztünk élhetnének még, de más utat választottak. Ezek a dolgok messze járnak a tulajdonképpeni öléstől, de, amint a legnagyobb víztócsa is apró cseppekből tevődik össze, az apró ártalmak is hozzájárulnak az élet megrövidítéséhez, vagy kioltásához.

Ha eddig nem gondoltam komolyan az előbb felsorolt, életre ártalmas dolgokra, ezután jobban gondolok rájuk, és gyermekeimet is megtanítom ezekre.

A legnagyobb domb is apró homokszemekből tevődnek össze. A sok, apró, kisebb-nagyobb ártalom is hozzájárul ahhoz, hogy a magunk és mások életét megrövidítsük. Ha a nagyokban nem is vétkezünk, a kisebbekben gyakran vétkezhetünk az élet ellen. Ha Isten annyira törődik az ember életével, mi is kövessük őt a törődésben.

Lakatos László


Hallgassa meg az elmélkedést a Nyíregyházi Egyházmegye – ingyenesen elérhető – podcast-csatornáján az alábbi linkek bármelyikén. A szöveget Tamás László görögkatolikus papnövendék olvassa fel:

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, böjti gondolatok




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert