Csak mi tudjuk felismerni az életünkben jelenlévő Istent – lelki táplálék húsvét keddjén

Csak mi tudjuk felismerni az életünkben jelenlévő Istent – lelki táplálék húsvét keddjén

„Keresztény emberként nekünk is feladatunk elvinni az örömhírt a világba. A föltámadás, a megváltásunk, a szabadulásunk hírét, mert küldetést kaptunk, mikor Jézus Krisztus azt mondta az apostoloknak, hogy menjetek, és tegyetek tanítványommá minden népet.” – Tamás Ferenc kisvárdai segédlelkész atya elmélkedését közöljük.

Szöveg: Tamás Ferenc, fotó: P. Tóth Nóra2021. április 6. 09:41

Egyetlen szem földre hullott rizsszemből huszonnégy palánta lesz, amelyek huszonnégy kalásszá fejlődnek. A huszonnégy kalász körülbelül háromszáz magot ad. Más szóval egyetlen szem rizsből őszre hétezer-kétszáz szem rizs lesz. Gondoljuk csak el, hány szem termés lesz a következő őszre ebből a hétezer-kétszáz rizsszemből?

Ötvennyolcmillió-száznegyvenezer! Egy szem rizsből két év leforgása alatt ötvennyolcmillió-száznegyvenezer szem lesz. Egy kis lépés jelenti az elindulást egy hosszú úton. Ez az élet!

Krisztusban Kedves Testvérek!

Nagypénteken Jézus Krisztus kereszt áldozatával elindult egy megállíthatatlan folyamat. Az Isten végtelen szeretete kiterjedt az egész világra. Jézus Krisztus feláldozta magát értünk, hogy halállal legyőzze a halált. Ez az áldozat Húsvét vasárnap hajnalán lett teljessé, mert a mi Megváltó Urunk az Ő föltámadásával tette számunkra bizonyossá, hogy Ő „nemcsak” szenvedett, és meghalt érettünk, hanem beteljesítette az írásokat, és a jövendöléseit, mert azt mondta, hogy „harmadnapra feltámad”.

Honnan is tudjuk mi, hogy föltámadott? A mai evangéliumi szakaszban halljuk az Emmauszi tanítványok történetét, és tanúságtételét. Az evangélium szavain keresztül teljes tanúbizonyságot kapunk a feltámadásról, mert a szakaszban elhangzott találkozások minden kételyt, álhírt, hazugságot, és kitalált történetet megcáfolnak, melyek a zsidók körében elindultak, melyekkel el akarták fedni az igazi örömhírt, hogy egy megismételhetetlen csoda történt.

Kleofás és fia, Simon hazafelé haladnak az Emmauszi úton. Szomorú a szívük, mert ők hittek benne, hogy akit nap, mint nap hallgattak, akit követtek, akit tiszteltek, akiről azt hitték, hogy az írások beteljesítője, a megígért Messiás, látták a kereszten meghalni. Reményvesztettség, gyász, és szomorúság van bennük. Így haladnak lépésről lépésre előre az otthonuk felé, és egyszer csak egy vándor csatlakozik hozzájuk, akiről tudjuk, hogy a föltámadott Jézus Krisztus.

Párbeszédbe elegyednek, és beszélget velük a nagyheti történtekről, hogy mindennek be kellett következnie, mert mindent megjövendöltek a próféták, hiszen azt mondja „Nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségében?” Elmagyarázza nekik, hogy mindennek úgy kellett történnie, ahogy meg volt írva. A mi életünk folyamán is egy vándorként, egy úti társként van jelen a mindennapjainkban az Isten. Próbál a helyes úton tartani, támogatni, és az Ő szeretetével táplálni bennünket. Velünk halad, mellettünk lépked, és mi sokszor észre sem vesszük, csak akkor jövünk rá, hogy ki is volt az életünkben az a titokzatos úti társ, amikor már eltűnik a szemünk elöl.

Csak mi tudjuk felismerni az életünkben jelenlévő Istent, aki mellettünk van a nehézségeink, problémáink, csalódásaink idején is, bármennyire is egyedül érezzük magunkat. Az Istent, aki a boldog percekben velünk együtt örül, akihez mindig bizalommal járulhatunk, és fordulhatunk.

„Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe”.

Jézus Krisztus nem csak az Emmauszi tanítványoknak jelenik meg, hanem Simonnak is. És mit csinálnak? Amikor tudatosul bennük, hogy kivel is beszélgettek, amikor rájönnek, hogy kivel is találkoztak, nem maradnak a házukban, ahová megérkeztek, egy hosszú gyalog út után, pedig már, ahogy olvastuk „lemenőben volt a nap”, hanem útra kelnek, és visszamennek Jeruzsálembe.

60 stádiumnyira voltak Jeruzsálemtől, ami kilométerbe átszámítva 11 kilométernek felel meg. 11 kilométert tettek meg gyalog a sűrű sötétségben, mert valószínűleg nem volt közvilágítás még abban az időben, de még elemlámpájuk sem volt, hogy lássanak, de útra keltek, hogy elmondják az apostoloknak az örömhírt. Elmondják, hogy találkoztak a Mesterrel, a Föltámadott Krisztussal. Azt akarták, hogy a többi tanítvány is mielőbb értesüljön az igazi örömhírről, hogy Föltámadt Krisztus!

Keresztény emberként nekünk is feladatunk elvinni az örömhírt a világba. A föltámadás, a megváltásunk, a szabadulásunk hírét, mert küldetést kaptunk, mikor Jézus Krisztus azt mondta az apostoloknak, hogy „menjetek, és tegyetek tanítványommá minden népet”. Nemcsak nekünk, papoknak feladatunk az evangélium hirdetése, hanem minden egyes keresztény embernek. Nem szabad önző módon megtartanunk magunknak az Istennel való lét örömét, boldogságát, a helyes útnak az ismeretét, mely Istenhez vezet bennünket. Nehogy úgy járjunk, mint a talentumokról szóló példabeszédben az a szolga, aki elásta, és eldugta a talentumát, amit kapott. Ki kell állnunk, és hirdetnünk kell, hogy Jézus Krisztus feltámadt érted, értem, értünk! Ámen!

Szöveg: Tamás Ferenc, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert