Szent Lukács-nap 2016

Szent Lukács-nap 2016

Idén Máriapócson, az Emmánuel-ház konferenciaterme szolgált helyszínéül a Szent Lukács-napi ünnepségnek. A szeretetszolgálat fennállásának hatodik évét ünnepelte e napon.

Nyíregyházi Egyházmegye2016. november 28. 08:55

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 176 napja íródott

Idén Máriapócson, az Emmánuel-ház konferenciaterme szolgált helyszínéül a Szent Lukács-napi ünnepségnek. A szeretetszolgálat fennállásának hatodik évét ünnepelte e napon.

Kocsis Fülöp metropolita nyitotta meg a rendezvényt közös imával, majd néhány szóval is köszöntötte a szeretetszolgálat dolgozóit.

Ungvári Sándor igazgató beszámolt az elmúló év fejlesztéseiről, a közfoglalkoztatási programról, a szervezet hitéleti és karitatív tevékenységeiről, valamint beszélt a jövőbeni tervekről is. Beszédét Ferenc pápa szavaival zárta.

Őt követően a görögkatolikus gyermekvédelemben működő terápiákról és hasznosságukról tudhattunk meg többet Asztalos-Nagy Erika és Tóthné Szombati Enikő, a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ pszichológusainak előadásában, majd Szarvas Jánosné, a szakolyi Integrált Szolgáltató Központ foglalkoztatási csoport vezetője mutatta be az intézményben hosszú évekre visszanyúló szociális foglalkozatás fejlődését és működését.

Az előadások közben két énekkari produkciót is hallhattak a jelenlévők, a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ munkavállalói varázsoltak ünnepi hangulatot, majd a Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség kórusa mutatkozott be egyházi énekekkel, akik meglepetés produkcióként fergeteges hangulatú cigánytáncot adtak elő.

Rövid szünet után, mint minden évben a Szent Lukács-nap alkalmával került átadásra a Szent Lukács-díj, amit idén Kovács Istvánné intézményvezető asszony kapott, aki hosszú évek óta munkálkodik a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban.

Ezen a napon kerülnek kiosztásra az igazgatói és fenntartói elismerések azon munkavállalók és nevelőszülők részére, akik elkötelezett, odaadó munkával szolgálják a szeretetszolgálat küldetésének megvalósítását. Idén először két közfoglalkoztatott munkatárs, Szabó Tiborné és Szűcsné Gábriel Melinda is elismerésben részesült.

Gratulálunk a díjazottaknak és további munkájukhoz a Szentlélek kegyelmét kérjük!

Az ünnepi együttlét befejezéseként Fülöp atya megáldotta a jelenlévőket. Imáinkban kérjük a Jóisten áldását a szeretetszolgálat minden dolgozója és ellátottja számára!

Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert