A magyarországi egyházak vezetőivel találkozott a köztársasági elnök

A magyarországi egyházak vezetőivel találkozott a köztársasági elnök

Szocska Ábel kormányzó atya is jelen volt azon a fogadáson, ahol Áder János köztársasági elnök találkozott a magyarországi egyházak vezetőivel.

Forrás: Magyar Kurír, fotó: MTI2016. december 14. 14:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2682 napja íródott

A magyarországi egyházak nemcsak hirdetői, hanem eltökélt munkásai is a szeretetnek – mondta Áder János köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek tiszteletére rendezett adventi ebéden december 13-án a Sándor-palotában.

Az egyházak intézményeik révén mutatják meg, hogy hitük „szeretetet közvetít, gyógyít, irgalmaz” – fogalmazott  a köztársasági elnök, hozzátéve, hogy az egyes felekezetek az eltérő tanítás mellett ugyanazt a felelősséget érzik az ember, az emberi élet iránt.

Vannak kitüntetett idők, amikor ez a munka még élesebben látszik, és advent éppen ilyen különleges idő – tette hozzá.

Az államfő megköszönte az egyházak munkáját, és arra kérte őket, ahogy eddig, úgy a jövőben is segítsék „imáikkal, szolgálatukkal nemzetünk erőfeszítéseit, a magyarok újabb esztendejét”.

Forrás: Magyar Kurír, fotó: MTI

Nyíregyházi Egyházmegye





Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert