Keresztény Ifjúsági Találkozó (KIT) a Szent Miklós Gimnáziumban

Keresztény Ifjúsági Találkozó (KIT) a Szent Miklós Gimnáziumban

A nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium adott ma otthont a régió 11 keresztény középiskolájának.

Nyíregyházi Egyházmegye2016. április 13. 19:55

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2905 napja íródott

A nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium adott ma otthont a régió 11 keresztény középiskolájának, akik Karcagról, Kisvárdáról, Debrecenből, Hajdúdorogról, Nyírbátorból, Nyíregyházáról és a határon túli Karácsfalváról is érkeztek.

Az évek óta hagyományosan megrendezendő találkozónak, melynek a nyíregyházi görögkatolikus gimnázium 4 évvel ezelőtti alapítása óta résztvevője, idén házigazdája és rendezője is lett.

A megnyitón Szocska A. Ábel apostoli kormányzó, Kicsák György lelki igazgató és Szabó Bernát Sándorné igazgatónő köszöntötte a résztvevőket. A délelőtt során az iskolák vetítéssel egybekötött előadásokban mutatták be intézményeiket a többieknek. Ezután egy hét műveltségi területet átívelő és ügyességi feladatokat is magába foglaló műveltségi versenyen vettek részt az iskolák csapatai, akiket évfolyamonként 4 fő reprezentált minden intézményből. A napot táncházzal és eredményhirdetéssel zárták.

Nyíregyházi Egyházmegye

keresztény, ifjúság, találkozó




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert