Többszörös ünnep Kisvárdán

Többszörös ünnep Kisvárdán

Tamásvasárnap előestéjén a Szent György védelmébe ajánlott  templom búcsúját, és az új képviselőtestület fogadalomtételét tartották Kisvárdán.

Nyíregyházi Egyházmegye2017. április 26. 12:43

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2527 napja íródott

„Április 22-én 16.30-kor kezdődött egyházközségünk templombúcsúja. Rendkívüli alkalom volt ez az ünneplő közösség számára, hiszen templomában köszönthette apostoli kormányzó atyánkat, Szocska Ábelt, aki jelenlétével emelte az ünnep pompáját. A Liturgián jelen voltak a nem is olyan rég még itt szolgált atyák családjaikkal együtt (Mosolygó Béla, Grunda János, Revák István), továbbá kerületünk papjai. A Szent Liturgiára szép számban összesereglett hívők előtt tette le fogadalmát az új képviselőtestület. Ábel atya áldását adta munkájukra, és Isten kegyelmét kérte a kisvárdai hívekre, felhívva a figyelmünket hogy erőt merítve Szent György példájából mi is vegyük fel a harcot lelkünket támadó kísértések ellen, hogy így Krisztus jó katonái lehessünk, akik sikeres harcot vívnak a világban lelkükért. Az ünnepség közös agapéval folytatódott a templom udvarán, amely a hívek jóvoltából és önzetlen segítségéből jöhetett létre.” (Pindzsu István)

Nyíregyházi Egyházmegye

Kisvárda, templombúcsú, képviselőtestület esküje
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert