Anyák napja

Anyák napja

Szeretettel köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat, keresztmamákat, s azokat is, akik még csak készülnek e különleges hivatásra!

Nyíregyházi Egyházmegye2017. május 6. 20:38

Örkény István: Anyu

Az Üllői úton történt, korán reggel, a villamos hátsó peronján. Ott, ahol

jól esik kinézni az ablakon, és lesni, miképp fut ki lábunk alól az utca, s

hogyan siklanak elő a kerekek alól a sínek.

 Száma-sincs utas fér el azon a peronon. Már nem kap levegőt az ember, s még

felszáll két katona, a következő megállónál egy kövér néni, kövér lábakon,

kövér cekkerrel, s a rákövetkezőn négy iskolás lány. Ekkortól fogva egy darabig

nincs változás a létszámban, a villamos úgy döcög át a városon - túlcsordulva a

két oldalán -, mint egy szénásszekér.

 Aztán kezdenek lefele szállni az utasok. Az Üllői út vége táján nincs is más

a peronon, mint a lányok, iskolatáskáikkal a hónuk alatt, egy katona meg egy

kifutófiú, aki tíz egyforma színű és egyforma szabású női kartonruhát visz a

vállára borítva. És az anya, kézen fogva, a kisfiával.

 Magas termetű, szép szál asszony az anya, barna hajú, barna szemű, komoly,

megfontolt természet. Azt, hogy komoly és megfontolt, a nézéséből lehet

kitalálni, abból, ahogy maga elé tekint, elmélázva, mintha a villamos piszkos

fapadlóján egy gondból és örömből szőtt szőnyeg lenne kiterítve, s ő annak

cikornyáit vizsgálná szoros figyelemmel... Aktatáskát szorít a derekához, ő is

munkába megy.

 A fiúcska kistáskát lóbál a kezében. Nyolcéves forma, surbankó legényke ő,

termete a magasba igyekszik, hogy megközelítse az anyját. Haja vizes, még

viseli a kefe barázdáit; csinos a ruhája, vasalt az úttörő-nyakkendője, s

frissen pucolt az a bakancsocska a lábán, mely két számmal nagyobb ugyan a

kelleténél, de amelyet mégis hamarabb fog utolérni növéssel, mintsem hogy a

talp leválnék a felső résztől. Tűhegyes, turcsi orrán még ott virít a két pár

halványuló, nyári szeplő, amitől minden gyerek arca - nem tudom, miféle

eszmekapcsolás révén - valamiféle életrevalóságról és ármányosságról tesz

tanúbizonyságot. Szeme barna, mint az anyjáé.

  A most következő megállónál a kisfiú leszállt. Ez úgy történt, hogy az anyja

megállt a legfelső lépcsőfoknál, és megsimogatta a kisfiú tejszín fehérségű

arcocskáját. A gyerek lelépett a lépcsőn, megállt a járdaszigeten, és fölnézett

az anyjára, az meg vissza rá, s a jobb kezével kétszer, alig észrevehetően

intve, azt mondta gyöngéden, csendesen:

  - Lacika, szervusz.

  - Szerbusz, anyu - mondta a kisfiú.

  Az anyu kihajolt a villamosból, végigtekintett az Üllői úton mind a két

irányba, és azt mondta:

  - Most átmehetsz, Lacika.

 A villamos csengetett és elindult, a kisfiú pedig állva maradt a

járdaszigeten. A megálló távolodott, a lábunk alól fényesen futottak elő a

sínek, s Lacika állt és várt, és egyre kisebb lett, ahogy nőtt közöttünk a

távolság.

 Anyu csak nézett utána, a villamos ablakából. Épp átellenben feküdt az

iskola. Nem látszott sehol semmiféle jármű, de a kisfiú mégsem mozdult a

helyéről. Állt, és nézett a villamos után.

 Anyu aggódva támaszkodott neki az ablak üvegének. "Miért nem megy át az a

gyerek?" - töprengett magában. De ebben a pillanatban egy füstokádó

motorbicikli fordult be a szemközti kis utcába, az iskola mellől. A

motorbiciklit mi nem láthattuk jönni, de a kisfiú igen. Ezért állt és várt.

 Egyre gyorsabban robogott a villamos. A motorbicikli már régen eltűnt, de a

kisfiú még mindig nem mozdult a helyről, ahol búcsút vett az anyjától - de

ahogy nőtt a távolság, egyre kisebbedett az a pöttömnyi figura. Most már

egészen kicsire zsugorodott, és látni sem lehetett olyan tisztán, mint az

előbb. Nemcsak a távolság nőtt köztünk percről percre, de egyre több jármű

hajtott be a képbe, szekerek, teherautómobilok, szembejövő villamosok és az

úttesten átkelő járókelők - mind közénk furakodtak, anyu és Lacika közé. De hát

miért nem indul az a gyerek? Csak áll és áll, mintha megbabonázták volna...

Ekkor azonban megint kihajtott egy jármű a keresztutcából, egy rohanó jármű,

melyet mi nem láthattunk közeledni, csak ő.

 Harmadszor is megállt a villamos. Leszállt a kifutógyerek, s mi csilingelve

folytattuk utunkat. Néztem én is, erősbödő kíváncsisággal, ott-e még a gyerek,

de már nem láttam. Anyu még látta. Anyu a hideg üvegnek döntötte homlokát, és

nézte Lacikát állhatatosan. Nézte, s én még nem láttam soha ilyen nézést.

Nemcsak a szemével nézte, hanem homlokával és orrával, bőrének minden pórusával

és a bőr alatt feszülő idegekkel. Egy nagy szemmé vált ez az asszony, kiszállt

önmagából, suhant végig az úttesten a fiához, s csak nézte. Csak nézte, nézte,

bepólyálta szeme barna bársonyába, körülvértezte szeretete vaspáncéljával, úgy

nézte, nézte, nézte azt a gyereket... Így csak ők tudnak nézni, az anyák.

Szeretetük átlát a hegyeken, hétmérföldes csizmával lépked a szeretetük, s egy

léghajót elkormányoznak e szeretet erejével, ha rajta utazik a fiuk...

 Már a negyedik megállóhoz közeledtünk. Már el is fordultunk az Üllői útról,

s azt a járdaszigetet régen leradírozta a távolság, és még el is takarta a

kanyarulat. De ekkor az anya lassan fölemelte fejét, két barna szemöldöke

fölszaladt a homloka közepére, két ajka elnyílt egymástól, s köztük előbukkant

a nyelve hegye: Lacika lelépett a járdaszigetről.

 Mosolygós szemmel kísérte nyomon. Ebből rögtön tudtam, hogy a gyereket nem

fenyegeti veszély, semmiféle jármű nincs a látóközeiben. Tudtam, hogy Lacika

nyugodtan megy át az úton, s tudtam - mert írva állt anyu homlokán -, hogy

szerencsésen átért a túlsó partra. Egy pillanat múlva fölrezzent az asszony, és

hátat fordított az ablaknak.

 

1953

Nyíregyházi Egyházmegye

anyák napja




NÉPSZERŰ HÍREK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

2017. július

HKSZCSPSZV
         

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

      

Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert