Madarak és fák napja – május 10.

Madarak és fák napja – május 10.

A keresztény ember kiemelt felelőssége a teremtett világ védelme.

Forrás: Wikipédia2017. május 10. 08:05

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2532 napja íródott

A Madarak és Fák Napjának célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. Időpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10-e. A hagyomány immáron több mint százéves. Megszervezésének közvetlen előzménye a hasznos madarak védelme érdekében 1902-ben kötött párizsi egyezmény, mely után Chernel István ornitológus még ebben az évben megszervezte az első madarak és fák napját. Az esemény iskolai keretek közé az Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszter által 26.120/1906 számon kiadott rendelet által került, melynek értelmében az elemi népiskolákban minden év májusában vagy júniusában kellett „természetvédő” és „erkölcsnemesítő” szellemben méltatni a Madarak és Fák Napját.

Forrás: Wikipédia

Nyíregyházi Egyházmegye

madár, fa




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert