HÍRARCHÍVUM

Megalakult a Görögkatolikus Nyelvtanárok Klubja

Megalakult a Görögkatolikus Nyelvtanárok Klubja
2011. március 17. 08:54

A Szent Atanáz Hittudományi Főiskola Nyelvi Lektorátusa 2011. március 12-én, Dialógus Szent Gergely ünnepén megalapította a Görögkatolikus Nyelvtanárok Klubját azzal a céllal, hogy az ország bármely területén élő görögkatolikus nyelvtanár egymással személyesen is megismerkedhessen és – legalább a világháló fonalain keresztül – folyamatosan kapcsolatot tarthasson egymással. Ezáltal nemcsak szakmailag, de mint hívő emberek lelkileg is erősíthetjük majd egymást.

A Görögkatolikus Nyelvtanárok Klubja 2011. első félévének programjai:

Elindítunk egy internetes oldalt, amelyen keresztül folyamatos és közös tananyagkidolgozásunk révén egy „tananyagbankot” hozunk létre, amelynek tartalmai a Klub tagjai számára ingyenesen hozzáférhetőek lesznek.

Az első szakmai értekezletünk tervezett helye és időpontja: Máriapócs, 2011. június 18. (szombat).

Délelőtt szakmai előadások:

  • Motiváció és nyelvtanulás
  • Nyelvi tehetség felismerése
  • Hátrányos szociokulturális környezetből jövő gyerekek nyelvi deficitjeinek korrekciója
  • Kiégés a nyelvtanári munkában
  • A szakmai honlapunk működésének bemutatása, illetve elindítása

Délután lelki programok lesznek, amelyeknek a központi témája: „Morális válság a középiskolákban?”

Istennek hála már sokan csatlakoztatok a kezdeményezéshez, aki eddig nem jelentkezett, de kedvet érez ahhoz, hogy tagja legyen a Görögkatolikus Nyelvtanárok Klubjának, annak jelentkezését az atanaz@atanaz.hu e-mail címre várjuk.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert