HÍRARCHÍVUM

Nagyböjti lelkigyakorlat az imádság jegyében

Nagyböjti lelkigyakorlat az imádság jegyében
2011. március 24. 15:20

Még a tanévet indító értekezleten elhatároztuk, hogy a pócsi Szűzanya közelében készülünk fel legnagyobb ünnepünkre, a húsvétra. Sivadó László atya, iskolalelkészünk vezetett bennünket az imádság megismerése útjain. Pénteken este a pócsi hívekkel közösen énekeltünk a Kegytemplomban az előre megszentelt áldozatok Liturgiáján, akárcsak szombaton este a vecsernyén, valamint vasárnap reggel az utrenyén. Első este a Zarándokház kápolnájában elénekeltük a parakliszt, majd második este pedig egy közös ima volt. Napközben elmélkedéseket hallgattunk, s elvégeztük az imaórákat is. Az elmélkedések az imádságról, a Miatyánk értelmezéséről szóltak, s megtanultuk azt is, hogyan lehet szüntelenül imádkozni a Jézus-ima segítségével. „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt, 18,20) Többször is megéreztük ennek jelentését a hétvége folyamán. Nagy lelki felkészülést, megerősítést kaptunk, sok erőt a további munkához, hisz nagy feladatot kaptunk a Jóistentől, szép hivatást teljesítünk azáltal, hogy neveljük a kicsinyeket, a gyermekeket, az ifjúságot. Vasárnap délelőtt a Kegytemplomban végzett Szent Liturgián adtunk hálát a Jóistennek valamennyien: óvónők, dajkák, tanítók, tanárok, segítő munkatársak az együtt átimádkozott hétvégéért, s kértük a további segítséget munkánkban a Szűzanya közbenjárásával. Hálásan köszönjük Sivadó László atyának a lelkigyakorlat vezetését, Kapin István kegyhelyigazgató atyának a kedves fogadtatást, Boksay Péternek a szervező munkáját, s nem utolsó sorban Kocsis Antal parókus atyánknak a támogatását, hogy részt vehettünk ezen a felejthetetlen, imádságos hétvégén. Isten áldása kísérje további életüket és munkájukat is!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert