HÍRARCHÍVUM

Tavaszköszöntő Életmód Nap

Tavaszköszöntő Életmód Nap
2011. március 30. 09:00

2011. március 26-án, egy kellemes, napsütéses szombat délelőttön szép számú érdeklődő tett tanúbizonyságot arról, hogy bizony érdemes két órát testi és lelki egészségünk megőrzésére fordítani. Ehhez nyújtott segítséget az immár hagyományos VIII. Tavaszköszöntő Életmód Nap nevű rendezvény, melyhez a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola biztosította a helyszínt.

A rendezvény moderátora Szabó B. Sándorné volt, a Nyíregyházi Görögkatolikus Ifjúsági Egyesület képviseletében. A színes program nyitányaként csodálatos Tavaszköszöntő zenei darabot adtak elő a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola diákjai, melyet Dr. Soltész János, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektorának köszöntője, és a „Család éve” alkalmából A család a Familiaris consortio enciklika fényében című előadása követett.

A program folytatásaként Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke és egyben a rendezvény védnöke osztotta meg a jövőre vonatkozó pozitív elképzeléseit és törekvéseit a hallgatósággal. Dr. Dinya Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola Agrár és Molekuláris Kutató Intézet professzora A bio-élelmiszerek szerepe az egészségvédelemben című előadásával próbálta megmutatni a helyes életmódhoz vezető utat. Végül, de nem utolsósorban Mit kell tudni a mai radiológiai diagnosztikáról? címmel Dr. Inántsy Papp Zsófia, a Jósa András Oktató Kórház orvosa nyújtott közérthetően betekintést a sok embert érintő egészségügyi témába.

A színes programot a Nyíregyházi Főiskola Agrár és Molekuláris Kutató Intézet és a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola által közösen előállított egészséges életmódot szolgáló termékeinek bemutatója és kóstolója zárta.

Ezúton is külön köszönet a rendezvény főszervezőjének, Suta Györgynek, illetve minden egyéb szervezőnek, együttműködő partnernek és támogatónak, akik nélkül ez a remek és hasznos program nem jöhetett volna létre.

Szervezők: Nyíregyházi Görögkatolikus Ifjúsági Egyesület, Szent Imre Katolikus Alapítvány, Egészségvédő Egyesület, az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság, Nyírségi Civilház, a Jósavárosi Értelmiségi Egyesület, Európa Egyesület és a Nyíregyházi Főiskola Agrár és Molekuláris Kutató Intézet

Együttműködő partnereink: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés, Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyházi Főiskola, Szent Imre Katolikus Szülők Egyesülete

A rendezvény támogatói: Nyíregyházi Főiskola Agrár és Molekuláris Kutató Intézet, Szent Imre Katolikus Gimnázium Általános Iskola és Kollégium

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert