HÍRARCHÍVUM

Szent György Kupa 2011

Szent György Kupa 2011
2011. május 16. 10:26

A többéves tradícióra visszatekintő Szent György Kupa megrendezésére idén is sor került a Szent Bazil Oktatási Központban 2011. május 14-én. Ebben az évben is nagy lelkesedéssel és odafigyeléssel készítették elő az iskola lelki vezetői, illetve testnevelő tanárai az iskola legnagyobb sportrendezvényét. A meghívott iskolák diákjai lány-fiú labdarúgásban és lány kosárlabdában mérték össze tudásukat.

A sportrendezvényen résztvevő tanulók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, illetve Hajdú-Bihar megyéből érkeztek iskolánkba Hajdúdorogra. Számos iskola diákja igyekezett eleget tenni meghívásunknak és összemérni tudásukat 5-6. valamint 7-8. évfolyamon. A tanulók nagy alázattal és sportszerűen játszottak. A mérkőzések alatt a sportágak iránti tisztelet és a kitartó játékot szerető magatartás volt jellemző.

A helyezések eldöntése során többször a küzdelmes játék döntött, ami azt bizonyította, hogy a diákok is komolyan vették a rájuk bízott feladatokat. A derűs, jókedvű mérkőzések hangulatát emelte a kitűnő, verőfényes időjárás. A lelkes ifjúság kitartását 1-3. helyezésig érmekkel, illetve kupával és ajándéklabdával jutalmaztuk.

Hagyományunkat tovább ápolva az elkövetkezendő években is szeretnénk megrendezni a Szent György Kupát, amelyre nagy szeretettel várjuk a meghívott iskolák diákjait.

Eredmények:

5-6. oszt. fiúk:
1.Levelek
2.Hajdúdorog, Szent Bazil Oktatási Központ Ált. Isk.
3.Beregdaróc-Vásárosnamény

7-8. oszt. fiúk:
1. Beregdaróc-Vásárosnamény
2. Penészlek
3. Petneháza

Leány foci:
1. Hajdúdorog, Szent Bazil Oktatási Központ Ált. Isk.

Leány kosár:
1. Beregdaróc-Vásárosnamény

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert