HÍRARCHÍVUM

Primiciás püspöki Szent Liturgia a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dámócon

Primiciás püspöki Szent Liturgia a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dámócon
2011. május 22. 22:29

A mai nap délelőttjén tartotta a Miskolci Apostoli Exarchátus újszentelt püspök-exarchája, Atanáz atya, első miséjét Dámócon. Azt a kicsi zempléni falut választotta első Liturgiájának színhelyéül, ahol Fülöp püspökkel éltek együtt egy évtizeden át szerzetesi közösségben. A választás nagyon megtisztelő volt a közösség számára, akik jelenlétükkel is bizonyították ezt, hiszen teljesen megtöltötték a templomot. De nem csak ők vettek részt a Liturgián, hanem a környező településekről és a határos Szlovákiából is érkeztek vendégek, barátok az eseményre. Az új püspök előző napi trónfoglaló beszédére utalva kihangsúlyozta, hogy nyitnunk kell a másik ember felé, legyen az más vallású,más nemzetiségű, szlovák vagy cigány. „A közös ünneplésünk az Isten országának jelenléte.”- mondta. Arra is kitért beszédében, hogy fontos mondatokat üzen nekünk ma Krisztus az evangéliumban, mégpedig azt, hogy olyan imádókat keres magának, akik lélekben és igazságban imádják Őt.

Visszaemlékezett arra az időszakra, amikor keresték a helyet, ahol a kolostori életüket elkezdhetik. A kereszténységnek nincsenek határai, összetartozunk, és ott kell letelepedni és imádni az Istent, építeni az egyház egységét, ahol régóta áhítattal imádkoznak, összetartoznak a határok ellenére is.

A Fülöp püspök hozzáállását, a Hajdúdorogi Egyházmegye Zempléni Főesperességbe tartozó egyházközségeinek önzetlen, szeretettel való átadását méltatta, s ez az evangéliumnak arra a részére emlékeztette, ahol elhangzik: „neki növekednie kell, nekem kisebbednem”.

Megköszönte a helyieknek is a fáradhatatlan szeretetüket, melyet az ott eltöltött években adtak nekik, és úgy vélte, hogy a közös ünnepi Liturgia reményt ad a folytatáshoz, mely az örökélethez vezet. Püspök atya biztatóan azt is kifejtette, hogy közöttünk van az Isten, s az együtt átimádkozott idő, az ünneplés ad majd erőt a hétköznapokra.

„Szeretlek Téged, Uram!” – idézte jelmondatát, mely szeretetnek ki kell áradnia a püspökre bízott nyájra is. A kölcsönös szeretetnek meg kell lennie egymás iránt is. A legfontosabbnak azt tartotta, hogy meg kell tanulnunk ragaszkodni a mi Urunkhoz Jézus Krisztushoz és általa a Mennyei Atyához. Bátran kell szólnunk kivétel nélkül mindenkihez, a másikhoz. Kötelesek vagyunk megszólítani a másikat! Mert az Isten a pusztuló falvakban is közösséget teremt. A mai válságos időben is meg kell keresni a módját annak, hogyan tudnánk fáradhatatlanul megtalálni a rászorulókat.

A Szent Liturgián jelen volt Fülöp püspök mellett sok más, a környékről érkezett görögkatolikus pap is. A Liturgia végén a helyi parókus, a Szlovákiában szolgáló magyar atyák és a helyi énekkar vezetője köszöntötte az új püspököt. A dámóci közösség egy új püspöki ruhát adott ajándékba Atanáz atyának hálájuk kifejezéseként, és a kórus egy kis „koncerttel” is emlékezetessé tette az ünnepet. A Szent Liturgia után süteménnyel és üdítőkkel kínálták a megjelenteket a helyiek.

Össze kell fognunk ahhoz, hogy a Jóisten kegyelme legyen a két püspök munkáján, s a fa, mely kivirágzott jó gyümölcsöt teremjen!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert