HÍRARCHÍVUM

Fogadtuk a gyalogos zarándokokat

Fogadtuk a gyalogos zarándokokat
2011. augusztus 10. 09:54

2011. augusztus 8-án érkezett Fehérgyarmatra a Kölcséből Máriapócsra gyalogló több száz (közel 500) fős ifjúság. Az ország minden részéről érkeztek a hitükért, és Máriáért gyalogolni vágyó fiatalok. Volt olyan is, aki a szomszédos országok valamelyikéből érkezett, és nagy meglepődésünkre volt, aki Kanadából jött el végigjárni e zarándokutat.

Micsoda lelki erő szükséges ahhoz, hogy valaki egy ilyen zarándoklaton részt vegyen! Fáradtan, a gyaloglás okozta testi sebekkel érkeztek, ugyanakkor valószínűleg nagy lelki élményt is jelent számukra, nem beszélve arról, hogy aki ezen az úton a Jóisten kezébe rakja le terheit, és Mária közbenjárását kéri, hiszem, hogy kéréseik meghallgatásra találnak.

A vacsora előtt az önkormányzat jóvoltából a városi strandfürdőn pihenhették ki az út fáradalmait, és moshatták le az út porát, majd a művelődési ház udvarán található szabadtéri színház nyújtotta lehetőségeket kihasználva vacsoráztunk, majd vecsernyére következett.

A vecsernyében Ft. dr. Seszták István pasztorális helynök Szent Mátyás apostolra emlékezve elmondta: „Az ő személye egy különleges lehetőséget kínál mindannyiunknak, hogy a saját kiválasztottságunk felett egy kicsit elgondolkodjunk és elmélkedjünk. A gyalogos zarándoklaton való részvétel is egy kiválasztottságot jelent. Gondolkodjatok és elmélkedjetek az imádság közben azon, kik lehettek, és a kihívásokkal való őszinte szembe nézéssel folytathassuk utunkat. Az ember az Isten kiválasztására egyetlen dolgot tehet: erősebben hisz, hiszen a hit nem más, mint Isten akaratának föltétel nélküli elfogadása.”

A zarándokok ellátásához – a görögkatolikus testvéreknek segítséget nyújtva – a római katolikusok sütemények készítésével, a vacsora kiosztásában, és a megvendégelésben való segédkezéssel járultak hozzá.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert