HÍRARCHÍVUM

Egyházi iskolások öregdiák zarándoklata Máriapócson

Egyházi iskolások öregdiák zarándoklata Máriapócson
2011. augusztus 29. 12:28

Az idei évben a ferencesek szervezték meg az egyházi iskolások öregdiák zarándoklatát nemzeti kegyhelyünkön, Máriapócson. A tavalyi évben, amikor a bencések szervezték a zarándoklatot, már elhangzott, amit most megismételt Kapin István kegyhelyigazgató atya: nemcsak a 40 éve érettségizettekre vonatkozik a zarándoklat meghívója, hanem minden korosztályt szeretettel várnak.

Idén az 1972-ben Esztergomban végzett egyházi iskolások Kállósemjénben találkoztak, akik Horváth János római katolikus atya vezetésével érkeztek a rendezvényre. Amint Kapin atya azt jelezte, hasznos a gyermekeket is elhozni egy ilyen találkozóra, hiszen látják a szüleik példáján, hogy érdemes tanulni, jó helyen tanulni.

Az ünnepi szentbeszédet dr. Seszták István pasztorális helynök atya mondta. A király elengedte a szolga adósságát, de a szolga nem engedte el a szolgatársa adósságát – foglalhatjuk össze a mai evangéliumi szakasz lényegét. Krisztus elvárja a keresztény embertől, hogy bűneit megbánva bocsánatot kérjen Istentől, és maga is megbocsásson felebarátainak.

A bizánci hagyomány szerint szeptemberben kezdődik az új egyházi év, akkor, amikor az új tanév. Az új kezdet előtt mindig zárszámadást tesz az ember, mint ahogy számot kellett adnia a szolgának is. A mostani évkezdeti zarándoklaton igyekszenek megtisztulni a résztvevők, hogy megbocsásson nekik Isten, és tiszta lélekkel nézhessenek a jövőbe. Ha le tud borulni az ember a bűnbánatában itt Máriapócson, a Szűz Anya is magához öleli.

Ha megkaptuk a bűnbocsánatot, hogyan éljünk tovább? Nekünk is meg kell bocsátani az ellenünk vétkezőknek, mert az evangélium örömhírét tovább kell adni, ez pedig a szeretet, az irgalom. Krisztus szeretete tesz minket képessé, hogy mi is megbocsássunk egymásnak. Tegyünk mi is így. Ámen.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert