HÍRARCHÍVUM

Búcsúünnep az Istenszülő oltalmára felszentelt templomban Nyíracsádon

Búcsúünnep az Istenszülő oltalmára felszentelt templomban Nyíracsádon
2011. október 11. 07:11

Az Istenszülő oltalmára több mint 200 évvel ezelőtt felszentelt görögkatolikus templomban október 6-án, csütörtökön az idősek és a betegek liturgiájával kezdődött a búcsúünnepre való felkészülés. A szertartást Tóth Elekparókus atya vezette, aki prédikációjában a test és a lélek gyógyulása, valamint a Jézus Krisztusba vetett hit közötti kapcsolatról beszélt. A szertartás végén csaknem ötvenen vehették fel ünnepélyesen a betegek kenetét.

A felkészülés második napján az ifjúság lelki estéjére gyűltek össze a hívek, akiknek Szarka Gergely debrecen-csapókerti parókus atya prédikált, majd a liturgiát követően a fiatalok és az egyház kapcsolatáról beszélgettek.

A búcsúünnep előestéje immár hagyományosan a házaspárok ünnepe. A liturgiát dr. Janka György nyíregyháza-borbányai parókus vezette, s a boldogságkeresés tízparancsolatáról beszélt. A prédikációt követően megáldották az arany, az ezüstmenyegzős, valamint 10 éves évfordulót ünneplő házaspárokat.

A búcsúünnep délelőttjén zsúfolásig töltötték meg a helyi és elszármazott hívek a templomot. A templomkertben is több százan gyűltek össze, ahol kivetítőn követhették nyomon a liturgiát. A szertartást Keresztes Szilárd püspök atya vezette, akit mint Nyíracsád szülöttjét és díszpolgárát dr. Nagy János polgármester köszöntött. Szilárd püspök arról prédikált a híveknek, mit is gondolt az Úristen az emberek ünnepéről.

– Isten megteremtette az embert, és neki adta a hetedik napot, a pihenés, az ünnep napját. A mi ünnepünk az, hogy megállunk, és rácsodálkozunk a Teremtő Isten ajándékaira, amik körülvesznek bennünket. Az ember számára Jézus volt az, aki beteljesítette az ünnepet azáltal, hogy elhozta nekünk a megváltást. Benne egy személyben tartotta az Isten az ünnepet, amit megosztott az emberrel – fogalmazott Keresztes Szilárd, aki kiemelte, hogy dicsőség és ünnep csak azoknak jár, akik szolgálni is tudnak.

A szent liturgia végén a templom előtt ünnepi körmenetre gyülekeztek a hívek. Elől mentek a ministránsok, majd a Krisztus katonák. Őket a képes lányok követték, majd Keresztes Szilárd püspök atya, Tóth Elek parókus és a vendég atyák következtek. Utánuk kígyózott a hívek több száz fős menete. A templomkertbe visszatérve miroválással és agapéval ért véget a templombúcsú Nyíracsádon.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert