HÍRARCHÍVUM

Megértek a győzelemre – Mesemondó diákok sikere

Megértek a győzelemre – Mesemondó diákok sikere
2011. október 14. 14:55

Október 9-én ugyan a szokottnál hűvösebb, zordabb reggelre ébredtünk, de számunkra ez a nap emlékezetes marad. A Szent Bazil Oktatási Központ Általános Iskolai Tagintézményének két tanulója részt vett a debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ által rendezett megyei mesemondó versenyen. A felső tagozatból Szegedi István, az alsósok közül Dalanics Eszter képviselte iskolánkat, mivel ők voltak a tavalyi tanév városi mesemondó versenyének helyezettjei. Mindkét tanuló lázasan készült az újabb megmérettetésre. István felkészítő tanárnője Nyustiné Nagy Mariann volt, Eszteré pedig Kárándiné Gurbán Edit.

A reggeli indulás izgalmasra sikeredett, ugyanis István megbetegedett, és kétségessé vált, hogy vállalni tudja a szereplést.  Tanárnője bíztató szavai azonban erőt adtak neki, így rossz közérzettel vágott neki az „ígéretes” napnak.

A helyszínen telt ház várt bennünket. Rövid tájékoztatást kaptunk a verseny menetéről, és megismerhettük a szakmailag kifogástalan zsűrit. A versenyzőket két korcsoportra osztották: alsó tagozatosok (1-4. évfolyam) és felső tagozatosok (5-8. évfolyam), akik egymással párhuzamosan, külön helyiségben adtak számot tehetségükről. A „mesemondókat” a kísérő pedagógusok, szülők is végighallgathatták. Erős volt a mezőny, szinte mind a 22 produkció lenyűgözte a hallgatóságot, ezért röpke időnek tűnt a délelőtt. A zsűrinek sem lehetett könnyű dolga, hisz a vártnál hosszabb ideig folyt zárt ajtók mögött a tanácskozás. Addig a résztvevők a helyi büfében szendviccsel, süteménnyel csillapíthatták éhségüket.

Végül elérkezett a várva várt eredményhirdetés. A két zsűri elnöke rövid értékelést tartott, majd megkezdődött a helyezések kiosztása, mely számunkra kedvezően alakult. Dalanics Eszter különdíjas lett, Szegedi István pedig elhozta a megyei II. helyezést.

Nagyon örülünk ezeknek a szép eredményeknek. Úgy gondoljuk, megérdemelten, kitartó munka árán kapták ezt a gyerekek. István mögött több jeles eredmény áll, évek óta ismert vers-és mesemondó. Az alsós színjátszó szakkör volt oszlopos tagjaként megmutathatta tehetségét iskolai, városi szinten is. Eszter sokoldalú kislány, aki most kezdi bontogatni a szárnyait, szívesen mesél, szerepel, melyben családja is segíti.  Nővérei példaként állnak előtte. Reméljük, mindketten kaptak most annyi bíztatást, hogy nem lesz kérdéses a folytatás. Csiszolatlan kis gyémántok ők, akiknek sorsa a kezünkben van.

Nekünk, pedagógusoknak pedig az a legnagyobb feladatunk, hogy felismerjük tanítványaink tehetségét, és segítsük őket a kibontakozásban. Iskolánk éppen ezért tűzte „zászlajára” ebben a tanévben tehetséggondozást.  Ez egy folyamatos, tervszerű munkát jelent, amelynek gyümölcse lehet csak később, évek múlva fog megmutatkozni. Mi addig is kitartóan, csendben dolgozunk, és türelemmel várjuk az újabb sikereket.

Kárándiné Gurbán Edit
tanítónő

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert