HÍRARCHÍVUM

XVIII. Családkongresszus és Családfesztivál Máriabesnyőn

XVIII. Családkongresszus és Családfesztivál Máriabesnyőn
2011. november 14. 18:24

2011. november 10-12. között ismét a Máriabesnyőn immár 18. alkalommal megrendezett Családkongresszuson töltekezhettünk, együtt gondolkodhattunk, feladatokat találhattunk, tapasztalatokat oszthattunk meg egymással házaspárok, papok, a családokért felelősséget érző önkéntesek egyaránt, mely ez évben különös aktualitásnak örvendett a család éve kapcsán.
Igazán értékes gondolatok érintették meg a szívünket, lelkünket, melyek saját családjaink, illetve a környezetünkben élő családok épülését egyaránt szolgálhatják.
Az előadók között tisztelhettük többek között Ékes Ilona parlamenti képviselő asszonyt, Dr. Hadi Ferencet a váci egyházmegyéből, Jávorka Lajos tiszakécskei plébánost, Hortobágyiné Dr. Nagy Ágnest a CSÉN program szakmai tanácsadóját, Márki Lászlót, a NOE volt elnökét, és nem utolsó sorban Bíró László püspök atyát.  
Az egyik előadásban elhangzott, hogy a család egy fához hasonlítható, melynek gyökeret kell verni, növekedni és gyümölcsöt hozni. A család  a belegyökerezést a szentségek, a Szent Liturgia, a Szentírás, az imádság és a böjt segítségével érheti el. Ezek azok az eszközök, melyek megalapozzák és megerősítik a családokat. A növekedésre szükség van testi, lelki, szellemi téren egyaránt.  A cél, hogy teljes életet éljünk, azaz Krisztus és én együtt. Az embernek tudatosítani kell önmagában és családjában, hogy van Isten, szeret az Isten, küld és hazavár. Tanítani kell az életet, mely nem más, mint megkezdett örök élet.
A család feladat, kötelesség, méltóság. Egy olyan intézmény, melynek társadalmi vetülete van. A társadalom épüléséhez járulunk hozzá az egészséges közösségek által. Amellett, hogy a család az emberi élet megalapozója, ugyanolyan fontos szerepet tölt be a keresztény élet terén is. A szülők nevelésének a hiánya alig pótolható. Ebben a felbolydult világban is szeretnének a gyerekek szigorú szabályok szerint élni, csak nem tudják hogyan. Alapjában véve nem akarják a rosszat, de útmutatás hiányában próbálják az űrt betölteni talán olyan dolgokkal, melyek nem az épülésüket szolgálják.  
A családon belül külön figyelni kell a házaspárra és a gyerekekre egyaránt. A házaspároknak szükségük van arra, hogy más, egymást szerető házaspárokat lássanak. Lelki, baráti, kölcsönösen egymást segítő közösség részének kell lenniük, mely megerősíti, építi és alakítja kapcsolatukat.
A gyerekeket illetően elhangzott, hogy a legnagyobb ajándék, amit a szülők gyerekeiknek adhatnak, ha a gyerekek azt látják, hogy szüleik szeretik egymást. Ez sokkal nagyobb, mint az a szeretet, amit ők adhatnak gyerekeiknek. Sőt legnagyobb joguk, hogy egy édesanyjuk és egy édesapjuk legyen egy egész életen át.
Az élet iránti nyitottság nélkül nincs házasság és nincs család. Ez jelenti egyrészt a gyerekek nemzésére irányuló szándékot, másrészt minden szeretetre irányuló cselekedetet. Jean-Yves Brachet OP szerzetes atya ezt az Örömhírvétel kapcsán magyarázta. Mária elfogadja az Atya kezdeményezését, de megkérdezi:"Hogyan lehetséges ez?" Az angyal nem technikai választ ad, hanem ennél többet, jelet: Erzsébet gyermeket vár, vagyis Istennél semmi sem lehetetlen. Isten kezdeményezése ugyanakkor nyitottá teszi Máriát a szeretetre, a szolgálatra. Saját magától Erzsébethez siet. Mária nem csak szavakkal válaszol, hanem cselekedettel. Az Isten annyira tiszteli az ember szabadságát, hogy a háttérben marad, holott Ő is elmehetett volna Máriához. Ezt azért teszi, hogy az ember még szabadabbnak érezze magát.
Szó eset arról is, hogy mennyire nagy ajándékot kapnak a magyar gyermekek az európai uniós kortársaikkal szemben, mert az édesanyjuk otthon töltheti az első 3 évet velük. Belgiumban mindössze három hónapig maradhat otthon az édesanya gyermekével, míg Svédországban és Németországban szinte kötelezően elvárja a társadalom, hogy az édesanyák egy évvel a szülés után visszamenjenek dolgozni, és a gyermekeiket bölcsődékbe vigyék. Fontos lenne, hogy ismét értéke legyen az otthoni munkának, amit egy nő, mint édesanyja és feleség a háztartásban végez. Ennek a lehetőségét a társadalomnak kell megteremteni, hogy ne kelljen az anyáknak munkavállalásra kényszerülniük. 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert