HÍRARCHÍVUM

„Keresztes” Örökösföld

„Keresztes” Örökösföld
2009. szeptember 30. 17:46

2009. szeptember 26-án újabb nagy örömben részesültek a Nyíregyháza-Örökösföld Görög Katolikus Egyházközség tagjai. Kora reggel baltával, fűrésszel és egyéb eszközökkel felszerelkezve gyűltünk össze, hogy az épülő templom területén felállítandó keresztnek méltó környezetet alakítsunk ki. Isten áldását kérve álltunk neki terület rendbetételének. Kora délutánra értünk a nap lelkileg legfelemelőbb részéhez, a Dávida Pál által készített kereszt felállításához. Többen megkönnyezték, hogy városunk egyik szocialista vívmányaként épült lakótelepen felállítatott a legelső kereszt, s örömmel láttuk a lassító autókat, kik kíváncsian, s reméljük elgondolkodva vették észre, hogy az elhanyagolt terület miként változott át, s hirdeti, mindazt, „ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége”.

Másnap a szent liturgián mintegy 120-130 fő jelenlétében Dr. Seszták István pasztorális helynök ünnepelt velünk.

Helynök atya beszédében kiemelte, hogy a kereszt minden kor minden embere számára az az egyértelmű jel, mely megállít, elgondolkodtat, szembesít és segít továbbhaladni. Jel, mely Szent Pál szavaival számunkra a dicsekvésünk, identitásunk akár külső megmutatása is egyben. Ehhez azonban kellő alázatra, keresztényi bátorságra, emellett pedig a Krisztus keresztjéből megtanulható türelemre, lelki hozzáállásra van szükségünk. Csak így leszünk képesek eljutni és észrevenni a kereszthez, akár az "örökösföldi határban", és megállni alatta. A szent liturgia után közösen zarándokoltunk ki a kereszthez, melyet helynök atya szentelt fel. Reméljük, hogy ez a kereszt sokak számára Istenre mutató jel lesz, közösségünknek pedig annak a reménynek a jele, hogy rövid időn belül a kereszt mögött álló templomban méltó helyen fogjuk az Isten dicsérni.

Az ünnepről még több képet az egyházközség honlapján: a www.gorogtuz.hu–n lehet megtekinteni.

Szabó Tamás
Nyíregyháza-Örökösföld paróchus

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert