HÍRARCHÍVUM

Megjelent a centenáriumi kötet

Megjelent a centenáriumi kötet
2012. március 20. 10:21

„…minden utamat már előre láttad” címet viselő, 228 színes oldalból álló, A/4-es méretű kötet három részből áll.

Az első rész (Útjaink – történeti visszatekintés - Szerző: Véghseő Tamás) a Hajdúdorogi Egyházmegye és a Miskolci Apostoli Exarchátus történetét mutatja be a hajdúdorogi mozgalom kezdeteitől egészen Orosz Atanáz püspök szenteléséig. A mintegy százoldalas, számos fényképpel illusztrált fejezet végigvezeti az olvasót a magyar görögkatolikusság történeti útján. Ismerteti azokat a tényeket és összefüggéseket, melyek ezt a történeti utat időnként kálvária-úttá, kényszerpályává vagy éppen ellenkezőleg: szabad ösvényekké változtatták át.

A második rész a Hajdúdorogi Egyházmegye és a Miskolci Apostoli Exarchátus közösségeinek és templomainak gazdagon illusztrált leírását tartalmazza (Szerzők: Véghseő Tamás és Terdik Szilveszter, fotók: Bakos Zoltán). Ebben a részben megtalálható minden magyarországi görögkatolkus egyházközség és templom történetének rövid, fényképes bemutatása.

A kötet zárófejezetében (Hitünk ereje, tisztasága és egysége) a görögkatolikus egyház küldetésével kapcsolatban Kocsis Fülöp hajdúdorogi püspök fogalmazza meg gondolatait.

Akik előzetesen az egyházközségünkben megrendelték a kötetet, hamarosan értesítést kapnak parókusuktól az átvétel időpontjáról.

Az e-mailben történt megrendeléseket a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola postázza.

A kötet korlátozott példányszámban megvásárolható a Szent Atanáz Kegytárgyboltban (Nyíregyháza, Bethlen G. u. 5.) és a Máriapócsi Zarándokházban.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert