HÍRARCHÍVUM

Centenáriumi zarándoklat Rómába – jelentkezés és program

Centenáriumi zarándoklat Rómába – jelentkezés és program
2012. május 9. 16:03

Hála Istennek a római zarándoklatra nagyon nagy érdeklődés mutatkozik, így az eddig szerveződő csoportok már teljesen megteltek. Ugyanakkor természetesen az a cél, hogy minél többen eljuthassanak erre az egyedülálló történelmi eseményre, éppen ezért elegendő számú jelentkező esetén újabb csoport indul, tehát még van lehetőség jelentkezni. Érdeklődni és jelentkezni a roma2012@gorogkatolikus.hu címen lehet május 15-ig. Fontos továbbá, hogy mindazok, akik egyéni szervezésben vesznek részt a római programokon, szintén ugyanerre a címre írva jelezzék részvételi szándékukat (létszám és elérhetőség megadásával), mivel a szükséges zarándoktárgyakat csak így tudjuk biztosítani számukra!
 
A tervezett közös programok az alábbiak szerint alakulnak:
  • júl. 3-án (kedden) 14.00: találkozó, köszöntő a Szent Péter téren, amelyre minden zarándokot várunk, utána közös, ünnepélyes bevonulás a Szent Péter bazilikába, 15.00-tól vecsernye
  • júl.4-én (szerdán) még két lehetőség van a Szentatya programjának függvényében:                                amennyiben a Szentatya még Rómában lesz, akkor általános kihallgatáson veszünk részt a Szent Péter téren amennyiben már nyári szabadságra megy, akkor 09.00-tól utrenyét imádkozunk a Santa Maria Maggiore bazilikában                                                                          
  • júl. 5-én (csütörtökön) 10.00-kor Szent Liturgia a „Falakon Kívüli” Szent Pál Bazilikában, utána közös együttlétet tervezünk a Bazilika melletti parkban
A program alakulásáról és egyéb tudnivalókról természetesen itt a honlapon folyamatos tájékoztatást adunk majd, addig is várjuk a jelentkezéseket és visszajelzéseket,

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert