HÍRARCHÍVUM

„Az imádság nem megy nyári szünetre”

„Az imádság nem megy nyári szünetre”
2012. június 18. 10:27

Mintha csak tegnap lett volna az első évnyitó a Huszár-telepen és máris elrepült egy tanév. Eseménydús, sikeres évet tudhatunk magunk mögött. Örömünket azonban beárnyékolja, hogy nemcsak Jézus Krisztusnak kell számot adni arról, hogy hátrányos helyzetű gyermekek oktatását, Jézus iskolájában való nevelését a lakóhelyükhöz közel felvállaltuk, hanem a bíróságnak is. De ha az „Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róm 8,31)

Munkánk nem volt hiábavaló, még ha szeptemberben mi is egy kicsit remegő lábakkal léptünk be a kápolnába. A pénteki évzárón magabiztosan, olykor-olykor örömkönnyektől csillogó szemmel adtunk hálát az elmúlt tanévért.

Hálát adtunk, mert az elvetett mag kibújt a földből, és szépen növekedni kezdett. Növekedni kezdett hitben, szeretetben, tudásban.

Hálát adtunk, mert most már tudjuk, hogy jól döntöttünk, hogy az evangélium sorait szemünk előtt tartva segítsük az elesetteket, a rászorulókat.

Az írás-olvasás, számolás, ének tanulás mellett jutott idő kirándulásra Máriapócsra és a Vadasparkba, pásztorjátékra a kertvárosi templomban, kiállítás megnyitón való szereplésre, néptánc, matek, rajz és szavalóversenyen való eredményes részvételre, játékra a kispapjainkkal, közös ünneplésre és kirándulásra a belvárosi iskola diákjaival, farsangi mulatságra, gyermeknapi vigasságra, színház látogatásra.

Köszöntöttük édesanyáinkat, lelkileg is készültünk a karácsonyra, a húsvétra.

Meglátogatott minket decemberben Szent Miklós püspök, tavasszal Balog Zoltán még államtitkárként, az izraeli nagykövet, az evangélikus roma szakkollégium diákjai és Böjte Csaba atya is.

Zoltán atya hálaadó ünnepi beszédében utalt arra, hogy „az elmúlt tanévben elkezdtünk megismerkedni az Úr Jézus életével, és megtapasztaltuk, hogy a jó Istent szeretve mi is növekedhetünk a jóban. A kedves szülők is felismerték a jó Isten hívását, ezért adták gyermekeiket hozzánk, hogy erre a hívására válaszolva, ennek az iskolának a falai közt nevelkedjenek.”

Zoltán atya azt is kérte, hogy a sok-sok élmény és tudás mellett a Jézussal való barátságot, hitet is vigyék magukkal a gyerekek a nyári szünetre.

Ne felejtsünk el mindennap hálát adni Istennek, mert ahogy mondta, „az imádságos élet nem megy nyári szünetre!”

Tanévzáró imánkat követően Szabó B. Sándorné igazgatónő mondta el évzáró gondolatait:

„Ez az év harcos év. A tanév jelmondata is erre utalt, Szent Pál apostol leveléből: „A jó harcot megharcoltuk.”

Akkor még nem tudtuk, hogy mi vár ránk, de ma már tudjuk, hogy harc és küzdelem az élet. Harcolunk ezekért a csillogó szemű gyerekekért.

Az emberi élet sava-borsa nem az anyagi jólét. Lehet valaki ragyogó anyagi körülmények között, és mégis boldogtalan, és lehet szegényebb körülmények között, és mégis boldog, kiegyensúlyozott ember.

Mi idejöttünk, úgymond misszióba ebbe a lakóközösségbe, ahová hívtak bennünket. Ahol megkerestek bennünket, és szeretettel fogadtak, hogy közelebb legyen az iskola azoknak a gyerekeknek, akik nem tudják vállalni az utazást. Bízom benne, hogy a kedves szülők nem bánták meg, hogy velünk szövetkeztek.

Küldetést kaptunk a jó Istentől, hogy segítsük a ránk bízottakat. Nagy szeretettel és szolgálattal jöttünk ebbe a közösségbe, és kis létszámú osztályban nagyobb odafigyeléssel igyekeztünk szolgálni.

Öröm volt látni a gyerekek ragaszkodást, szeretetét. Megérezték a szeretetteljes légkört, és ez a legfontosabb. Szeretetet kaptak és adtak.

Isten maga a szeretet, ha szeretettel vagyunk egymás iránt, akkor élünk Istenben.

A jó harcot harcoljuk, mert harcolni kell. Támadnak bennünket, de annak idején Jézus Krisztust is támadták, keresztre feszítették, és mi az ő követői vagyunk.

Álljuk ezt harcot! Mi senkit nem akarunk bántani, a mieinket óvjuk, védjük, szeretjük, és mindent megteszünk azért, hogy a következő tanévre beírt 16 gyermek is megkezdhesse itt az első évét. Két osztállyal működhessen a Sója Miklós Általános Iskola, melyhez az óvoda is csatlakozik.

Láthatjuk, gyerekeink nyugodtak, kiegyensúlyozottak, békességben élnek, és képességeiknek megfelelően teljesítettek. 17 gyermekből 14 kap ma bizonyítványt.

Nem azzal szeretünk, hogy nem követelünk. Igenis követelünk. Mindenkinek teljesíteni kell a tananyagot, aki nem tudja teljesíteni, azt nem azzal szeretjük, hogy fentebb lökdössük, hogy hagy menjen tovább. Azt mondjuk, hogy ismételd, meg, adjunk neki esélyt. Szeretettel üljünk mellé, hogy az alapokat rakjuk le, mert aki tud olvasni, írni számolni, annak a kulcs a kezében van. A tudásnak, a felemelkedésnek a kulcsa.

Erre szövetkeztünk itt, ebben köszönöm meg mindenkinek a segítségét.

Szántunk, vetünk, dolgozunk, de a növekedést mindig az Isten adja.

A jó Isten segítsen továbbra is bennünket és mindenkinek szép nyarat kívánok!”

A tanévzáró ünnepségen részt vett Csorba Miklósné, a városi, és Lakatos István, a megyei roma nemzetiségi önkormányzat elnöke, és a telepi óvoda dolgozói.

Miután Marika néni kiosztotta mindenkinek a bizonyítványokat, és nyári olvasmányként az első képes gyermek Bibliát, Lakatos István, a területi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke szólt a jelenlévőkhöz.

Az ünnepség elején elhangzottakra utalva elmondta, hogy „ebben az iskolában nem kell reszketni a lábaknak, hanem meg kell mutatni nekik az utat és a jövőt. Ha ez az iskola elindult, hadd menjen csak tovább. Tudja az iskola tovább bővíteni a létszámot, és a gyerekekkel ilyen szeretettel bánni.

Én is jártam iskolába, tudom, hogy milyen roma gyerekkel, gyengébbekkel foglalkozni.

Én ahogy itt látom, hogy a gyerekek milyen viszonyban vannak a szülőkkel, a tanárokkal, egymással, mind azt mutatja, hogy szeretik őket. Szeretet és békesség van az iskolában.

Kívánok jó munkát és sikeres eredményeket a későbbiekben is. Ezúton szeretettel meghívom az iskolát és táncos lábú gyermekeit a nyári kisvárdai nemzetközi fesztiválon való fellépésre.”

Szabó B. Sándorné igazgatónő a következő gyermeknek adott át könyv és oklevél jutalmat:

  • XIV. Vécsey- Vásárhelyi Kamara Néptánc és Népdaléneklési Versenyen való eredményes szereplésért (különdíj)dicséretben részesült: Bodnár Daniella, Horváth Izabella, Horváth Patrik, Jónás Attila, Kanalas Dzsesszika, Vadász Eugénia
  • Jeles tanulmányi eredményéért dicséretben részesül: Balog András
  • Példamutató magatartásáért: Lakatos Vanessza
  • Centenáriumi szavalóversenyen és iskolai programokban való részvételért: Rácz Lívia
  • Országos Mozaikos Matematikaversenyen való teljesítményéért: Horváth Ferenc
  • Példamutató hitbeli magatartásáért dicséretben részesül: Balog Attila
  • Kitűnő tanulmányi munkájáért és példamutató magatartásáért: Bodnár Daniella

Valóban az imádság nem megy nyári szünetre, hanem kérjük a jó Istent, hogy segítsen minket abban, hogy ezt a szép szolgálatot, melyben gyermek, szülő, pedagógus egyaránt örömét leli, folytatni tudjuk.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert