HÍRARCHÍVUM

Ti vagytok a föld sója

Ti vagytok a föld sója
2012. július 15. 18:33

Sokfelől fogadott vendéget július 15-én, vasárnap Máriapócs, Nemzeti Kegyhelyünk. Már előző napon, július 14-én, szombaton délben megérkeztek a biciklis zarándokok Hajdúdorogról, és déltől vettek részt az előkészítő előadásokon a Szent Damján táborba készülő nevelők is. Zarándokokat fogadott a Pócsi Könnyez Szűzanya fővárosunkból, Pestről is.

Minden kedves testvérünk Mosolygó Tibor atya elmélkedését hallgathatta meg a Szent Liturgián a jézusi mondásról: „Ti vagytok a föld sója.” Melyikünknek jutna eszébe bemutatkozáskor azt mondani magunkról, hogy „Én só vagyok.” ? Pedig Jézus az evangélium szerint ezt várja el tőlünk, hívektől, hogy ízt adjunk a világnak.

Mert a só életmentő! Ezért adnak a kórházban is az infúzióban sót, hogy megkösse a vizet a szervezetünkben. Az édesanya is „megköti” a gyermekében a tanítást, amikor megkérdezi őt, hogy miről prédikált a pap; az Élő Víz forrását rögzíti benne!

A só élete az, hogy szóródjon, vagyis figyeljünk embertársainkra a környezetünkben. Ne csak a mindennapos dolgokról beszélgessünk, hanem tegyünk tanúságot Istenről oly módon, hogy elmeséljük, hogyan segített rajtunk, hogyan hallgatott meg minket, az imánkat, hogy milyen Isten-élményünk van.

A só feladata, hogy feloldódjon az ételben, és eltűnjön a szolgálatával. Fel tudunk-e mi olvadni az életben a felebarátainkat szolgálva? Vállaljuk ezt a küldetést, hivatást?

Kapin István kegyhelyigazgató atya hirdetéséből értesülhettünk róla, hogy jövő héten vasárnap, a Kossuth Rádió élő közvetítést ad a máriapócsi bazilikából a Szent Liturgiáról.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert