HÍRARCHÍVUM

Értetkőzés

Értetkőzés
2010. január 15. 17:52

„Sokaknak írtam már az ÉRTETKŐZÉSRŐL…”— így kezdi egyik nekem (is) szóló levelét Jáki Sándor Teodóz bencés atya.

A levélben azután kifejti, hogy a Mária-zarándoklatok negyedik "stációjánál" a hívek megérintik a kegyképet. Ez az úgynevezett érintőzés, amelyet „értetkőzés”-nek mondanak Máriapócson. A falra fel is van írva a szó, hogy eligazítsa a zarándokokat. Teodóz atyának nagyon tetszett a szó, és kíváncsi volt a véleményemre: mit szólok hozzá nyelvművelőként?

A válaszom az volt, hogy — mint minden tájszó — nekem is teszik az értetkőzés. Benne ugyanis bizonyos kölcsönösséget érzek. Morfológiailag ugyanis álvisszaható igével van dolgunk. Az ilyen igékről ezt írja a mai magyar nyelv című egyetemi tankönyv (Benczédy—Fábián—Rácz—Velcsovné 1976): „Szép számmal akadnak olyan igéink, amelyeknek csak az alakjuk, képzőjük egyezik a cselekvés visszahatását kifejező igékével, de jelentésük a cselekvő igékéhez áll közelebb. Ezek az úgynevezett álvisszaható igék, kifejezhetik a cselekvés kölcsönösségét (tegeződik, ölelkezik, verekednek, kötődnek) ezek egyúttal a cselekvés gyakoriságát, ismétlődését is kifejezik, s bennük az alanyra is visszairányuló hatása még felismerhető.” (21. old)

Az Új magyar tájszótár az értetkőzik ige jelentését a hozzáértetkőzik címszónál adja meg, így: tn ige hozzáértetkőzik (Ny.egyháza vid.) hozzáér vmihez v. vkihez. A szótár példamondata pedig ez: Hozzáértetkőzött a lábához. A tájszót szótárunk Nyíregyháza vidékéről adatolja. A nyelvi magyarázattal meg is volnánk, ám úgy érzem, hogy ennek a szónak a jelentését az egyetemi tankönyvből fentebb idézett szöveg alapján érdemes közelebbről is megvizsgálni. Mégpedig a cselekvés kölcsönös-ségének van itt, szerintem, meghatározó szerepe. A népi vallásosság alapján ugyanis a hívek úgy érzik, hogy amikor megérintik a kegyképet, őket is megérinti a Szűzanya. Lehet, hogy ők ezt fizikai értelemben is így gondolják. Természetesen inkább lelki megérintésről van szó. A hívek eltelnek a Szűz Mária kegyelmével, hazatérve magukkal viszik a szeretetét. Szerintem ezzel fejeződik ki a cselekvés kölcsönössége.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert