HÍRARCHÍVUM

Centenáriumi emlékkönyv bemutató - videó

Centenáriumi emlékkönyv bemutató - videó
2013. március 1. 16:30

2013. február 28-án mutatták be a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola nagytermében a Hajdúdorogi Egyházmegye centenáriumi emlékkönyvét. Az ünnepségen részt vett Latorczai János, az Országgyűlés alelnöke, Szászfalvi László miniszteri biztos, Vinnai Győző kormánymegbízott, illetve Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke.  Az egyházmegye az elmúlt esztendőben ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját, melynek keretében megemlékezéseket tartottak többek között Hajdúdorogon, Máriapócson, Budapesten az Országházban, Rómában, valamint Brüsszelben az Európai Parlamentben. A most megjelenő könyv az ünnepségeken elhangzott beszédeket gyűjti össze a programokon készült fényképes beszámolókkal színesítve. A könyvről bővebb információkat a Püspöki Hivatalban és a Szent Atanáz Könyv- és Kegytárgyboltban kaphatnak az érdeklődők.

A könyvbemutató mellett a főiskola aulájában ismét megtekinthető az egyházmegye centenáriumi fotókiállítása, valamint megnyitotta kapuit a Beregszászról érkezett, Firczák Gyula munkácsi püspök életét bemutató vándorkiállítás is. A centenáriumi emlékkönyvvel együtt jelent meg Janka György egyháztörténész könyve is, mely a görögkatolikusság és az egyházmegye történetét dolgozza fel napjainkig.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert