HÍRARCHÍVUM

Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat 2013 - frissítve

Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat 2013 - frissítve
2013. július 23. 13:49

Szeretettel köszöntünk a jelentkezők között! Bízunk abban, hogy néhány javaslat és tanács segít a közös zarándoklatunkra való készületben!

Mindenekelőtt kérünk Téged, hogy lelki készületként olvasd és gondold végig Máté evangéliuma 10. fejezetét, melyben az apostolok választásáról és küldetésük meghatározó, krisztusi kritériumairól hallhatunk. Egy zarándoklat, mely életünk összefoglalása lehet, fontos, hogy azzal a meggyőzödéssel induljon, hogy Krisztustól meghívott tanítványok vagyunk!

Készületünk másik fontos eleme, hogy a honlapon olvasható gyakorlati tanácsokat is alaposan gondoljuk végig, hiszen – különösen azokban, akik először zarándokolnak velünk – számos kérdés fogalmazódik meg: Milyen is egy zarándoklat? Hogyan készüljünk rá? Hasznos lehet az is, hogy egymással is sokat beszélgessetek, mi várható egy ilyen zarándoklaton?

Ezek után pedig, sok imádsággal kísérve, találkozzunk augusztus 12-én délután Pocsajban, ahol a regisztráció a helyi Általános Iskolában 3 órától lesz, a nyitó vecsernye pedig majd 6 órakor kezdődik. Másnap elindulva, a Pocsaj – Létavértes – Debrecen – Nyíradony – Nagykálló útvonalon érkezve jutunk majd el az Istenszülőhöz, Máriapócsra.

Jelentkezni a www.ifjusagizarandoklat.hu oldalon lehet 2013. augusztus 7-ig.

Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe facebook oldalunkat is, ahová folyamatosan töltjük fel az előző évek zarándoklatainak fényképeit: https://www.facebook.com/zarandoklat, https://www.facebook.com/events/165752256929128/

 

Kedves Zarándokok!

A tavalyi év zarándoklata különösen is nyugodtra, lelkiekben gazdagítóra sikeredett, köszönhetően a Jóisten kegyelmének, mindnyájatok pozitív hozzáállásának és talán az előzetes figyelemfelhívásnak is. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, hogy tényleg csak azok tartottak velünk, akik valóban zarándokolni szerettek volna. Nem szeretnénk ezt idén sem másként…

A lelki készületként megjelölt Máté evangéliuma 10. fejezetében Jézus azt parancsolja a tanítványoknak: „A pogányokhoz vezető útra ne térjetek le…” Mi sem szeretnénk helytelen útra tévedni ezért kérjük, gondoljátok át a következőket:

- A zarándoklat nem nyári fesztivál, hanem fiatalos lelkiéleti program. Csak és kizárólag a buli kedvéért ne jöjjön senki! Ha ezt nem vesszük komolyan, akkor az egész egyheti fáradozás nem ér semmit.

- Az út közben felmerülő lelki szomjúságot Isten örömhírével, a testi szomjúságot pedig – csak és kizárólag – nem alkoholos itallal igyekszünk csillapítani.

- A fiúk és lányok minden lakalommal külön helyen kapnak szállást. Ez ügyben semmilyen reklamációt nem tudunk elfogadni.

- A zarándoklás fizikálisan fárasztó és erőt próbáló feladat – de talán ez is az egyik célja –  nem a kényelemről és a kívánságokról, hanem a lelki gazdagodásról szól.

Jézus azt is mondja az említett szakaszban: „de aki kitart mindvégig, az üdvözül.” Erre a kitartásra hívunk és várunk mindnyájatokat.

Üdvözlettel:

Takács Gusztáv
atya

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert