HÍRARCHÍVUM

Görögkatolikus ministránstalálkozó Karácsfalván

Görögkatolikus ministránstalálkozó Karácsfalván
2013. június 27. 11:23

A Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület ministránsai találkoztak június 22-én Karácsfalván, a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum falai között. A negyedik alkalommal meg rendezett eseményen 65 ministráns vett részt, akik két korosztályra bontva mérhették össze tudásukat és ügyességüket. A találkozó kezdetén Demkó Ferenc, a kerület esperese és Pősze Roland mátyfalvi parókus, a program szervezője köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően a tizenkettő kis-, illetve a nyolc nagycsoport először tízállomásos ügyességi vetélkedőn mérkőzött meg egymással, majd az ebédet követően az elméleti tudásukról adhattak számot.

A ministránstalálkozót idén a Hit évének jegyében, a helytállás és tanúságtétel témájában szervezték. Ennek megfelelően a kérdések a görögkatolikus egyház hitvallóira és vértanúira, valamint a bibliai és történelmi példaképekre vonatkoztak. A verseny után a jelenlévők Szent Liturgián vettek részt a karácsfalvi görögkatolikus templomban, majd az eredményhirdetés és a jutalmak kiosztása következett. A kisebb korosztályban – immár harmadik alkalommal – Tiszacsoma lett a vetélkedő győztese, így a vándor Illés-ikon végleg náluk maradhatott. (A hagyomány szerint a győztes csapat egy évig tartja magánál Illés próféta ikonját, utána továbbadja a következő nyertesnek. Aki háromszor egymás után kiérdemli az ikon birtoklását, az végleg megtarthatja a „trófeát".) A második helyet Nagybégány csapata nyerte el, míg a harmadik Beregdéda lett. Jutalmuk egy-egy ikon volt. A nagyok korosztályában Salánk csapata került a dobogó legfelső fokára, így ők vihették haza az „Illés-ruhájának" nevezett ministránsruhát, melyet egy éven át használhatnak. A második helyet ebben a korosztályban is a nagybégányiak nyerték, míg Mátyfalva csapata harmadikként térhetett haza a találkozóról. Az első három csapat egy-egy ministránsruhával lett gazdagabb. A rendezvény valamennyi résztvevője hűtőmágnest kapott ajándékba.

A ministránstalálkozó a Beregszászi Esperesi Kerület és a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet közös szervezésében, a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert