HÍRARCHÍVUM

Templomszentelés Anarcson

Templomszentelés Anarcson
2013. július 25. 10:32

Mi, anarcsiak, büszkék vagyunk az új templomunkra. Szeretnénk, ha a büszkeségünket mindenki megértené, ezért írjuk ezt a beszámolót és küldjük a fényképeket.

Első templomunkat Dudás Bertalan atya idejében szenteltük. Azóta is szeretett templomunk volt, de az utóbbi időre igen rossz állapotba került. Makláry Ákos atya a parókia építése közben biztatott minket, hogy újítsuk fel a templomot is, és egy emberként álltunk mögé.

Saját erőnkből nem voltunk képesek a templom újjáépítésére. Monostory Marcell atya pályázati forrásból teremtette elő a szükséges összeget. Marcell atya felügyelte a pályázattal és az építkezéssel kapcsolatos munkákat is. A munkálatokat követően a két harangunk is teljes felújításra került. Méltóképpen szerettük volna megtartani a szentelési ünnepséget.

Egy év felújítási munkálat után most került sor arra, hogy elhívjuk Kocsis Fülöp püspök urat, hogy szentelje meg a templomunkat. 2013. július 20-án volt a nagy nap. Már reggel éreztük, hogy a Jóisten velünk van, gyönyörű időt adott nekünk. Nem is csoda, hogy négyszázan gyűltünk össze.

Püspök úr először kívülről szentelte meg a templomot, majd a templom előtt a papokkal együtt térdenállva imádkozott. Ezután püspök atya és a papok bevonultak a templomba.

Felöltöztették az oltárt és megáldották az új ereklyekendőt.

Valóban lélekemelő volt látni szeretett templomunk szentelését, a püspököt, a 30 papot, a két diakónust, akik megtiszteltek minket azzal, hogy eljöttek velünk ünnepelni. Szintén köszönjük a meghívott vendégek, a polgármesterek, lovagrendek képviselői, minisztériumi küldöttség, támogatóink dr. Béres József és Béres Klára megtisztelő jelenlétét, és valamennyi környékbeli zarándok részvételét.

A szertartás után az asztalnál folytatódott az ünneplés. Sátrakat állítottunk fel a templom körül és kerti bográcsos partit rendeztünk, amelyen valamennyi jelenlévő vendéglátásban részesült.

Nagy örömünkben sem felejtkezünk meg arról, hogy tovább szépítsük templomunkat. Következő lépésként vár ránk a falak díszítő festése. De mindennél fontosabb, amit Marcell atya emleget nekünk, hogy „imádkozzuk be” ezt az új templomot is, mint a régit.

 

fényképek: Kaczur Diána, Hosszú János

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert