HÍRARCHÍVUM

Magyar ikonok Kanadából

Magyar ikonok Kanadából
2013. augusztus 27. 15:05

Augusztus 12-én érkeztek meg Nyíregyházára azok az ikonok, amelyek a kanadai Windsor városának egykori görögkatolikus egyházközségéhez tartoztak. Deák Miklós atya az ikonok átadása alkalmával beszámolt azok történetéről. Az egyházközséget hajdanán az akkor kivándorolt magyarok alapították, akik az idő múlásával lassanként elköltöztek. Az egyházközség végül elnéptelenedet, ezért a templomot bezárták és eladták. A hívek által festett négy ikon azonban átkerült a torontói püspökségre, ahol Kocsis Fülöp megyéspüspök kanadai látogatása alkalmával felfedezte a rajtuk található magyar feliratokat. Ekkor esett szó az ikonok visszakerüléséről is, amit Deák Miklós atya áldozatos munkája, valamint a torontói püspök nagylelkű felajánlása tett végül lehetővé.

A fára festett négy ikon közül az első kettő Krisztust és az Istenszülőt, a további kettő pedig a két arkangyalt ábrázolják.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert