HÍRARCHÍVUM

Ikonkiállítás Esztergomban

Ikonkiállítás Esztergomban
2013. augusztus 30. 08:54

„Aki nem tiszteli a Megváltó Krisztus ikonját, az a második eljövetelkor ne lássa meg az Ő arcát.” (VII. egyetemes zsinat)

Az ikon magáról Istenről tesz tanúságot. Isten és ember kapcsolatát tárja fel. Kompozíciójának az a célja, hogy az embert bevonja abba a kinyilatkozatásba, amelyet a kereszténység adott a világnak.

Templomunkban, az esztergomi görögkatolikus templomban augusztus 25-én, vasárnap ikonkiállítást rendeztünk. Már több kiállításunk volt (esztergomi görögkatolikus templomban, esztergomi belvárosi templomban, a budapesti belvárosi ferences templomban, a kárpátaljai Nagyszőlősön, valamint a kecskeméti Cifra Palotában), amivel sok örömet szereztünk a látogatóknak és magunknak is.

Az ikonokról és az ikonfestéssel kapcsolatos tudnivalókról a ferences rendbeli Tarzíciusz testvértől kaptunk ismereteket. Nagy szeretettel és türelemmel foglalkozott velünk több éven keresztül.

Az ikonfestés egyszerre festői küzdelem és vallásos küzdelem is. Az isteni akarat és az emberi tevékenység szinergiája révén jön létre az emberi alkotás. A festő nem egyéniségének hangsúlyozásával, hanem önátadása révén valósíthatja meg önmagát, és ha szolgálatként fogja fel tevékenységét. Egyébként is az ember, mint az isteni terv teljesítője lehet csak értékes.

Az ikonokat nem szabad csak anyagi, művészettörténeti szempontok szerint értékelni, hanem arra kell törekedni, hogy meglássuk az anyagban jelenlevő transzcendenst, az eidoszt (képmást). „Festett teológiának” is nevezik gyakran, hiszen többet jelent egy képnél. Olyan szent ábrázolás, amely teljesen megfelel a Szentírásnak és az Egyház tanításának. Tulajdonképpen „képes igehirdetés”. Az igazságot tartalmazza, nem kitalált dolgokat, és a festőnek ehhez kell tartania magát. Az ikonfestő tehát nem azt festi, amit akar, hanem bizonyos szabályokhoz kell ragaszkodnia.

A festő munka közben lelki párbeszédet folytat az ábrázolt személlyel. Ez az imádság már itt a földön közelebb visz Isten Országának megismeréséhez. Új örömhírt hoz Istenről, és új világszemléletet ad. Megmutatja a kereszténység által hozott fordulat lényegét, egy másfajta valóságról tesz tanúbizonyságot, amelyet Isten megtestesülése hozott a világba. Megmutatja, hogy az ember mire hivatott, és új perspektívába helyezi őt. Új utat mutat, amelyen tovább haladhat.

Az ikon az isteni kegyelem jelenlétének a helye. Az isteni dicsőség szimbóluma az arany. Az arany fényt sugároz, a fény Isten lényegének energiája. Aki részesül ebből – bizonyos értelemben – maga is fénnyé válik, energiává, amelyet a Szentlélek adományoz a hívőknek. Ez a belső fény a kegyelem, amely átváltoztatja, megvilágítja az embert. A teremtetlen fény a teremtett fénybe behatolva felszámolja az időbeli és térbeli kategóriákat, és az ábrázolást a lét egy másik síkjára emeli. Ez pedig Isten országa, egy olyan világ, amely már része az örökkévalóságnak.

Ezt a másvilágot szeretnénk megmutatni a kiállítással, hogy az emberek szemei felnyíljanak, lelkük megújuljon, és a látható képeken keresztül meglásson valamennyit a misztikus mélységből.

A kiállítást Dr. Papp Szabolcs parókus nyitotta meg a Szent Liturgia után. Beszélt az ikonokról, a szépségről, az értékekről és elmondta azt is, hogy úgy látja, mi is növekedtünk lelkiekben, hitben és emberileg is. Ebben Szabolcs atya segített nekünk a legtöbbet. Amióta itt van, szívén viseli az ikonfestés ügyét, maximálisan segíti és támogatja az ikonkör munkáját. Gyakran tart előadásokat az ikonkör tagjainak és szinte minden ikonról, amit festünk, elmondja a szükséges tudnivalókat. Ezzel is segítve bennünk azt a szellemi látást, amivel végezni tudjuk ezt a szent tevékenységet.

Az ikonokat tematikusan helyeztük fel, így mindenki számára áttekinthetőek (pl. Krisztus-, Istenszülő-ikonok, szentek). Az ikonkör tagjai közül Dr. Gáspárné Kelemen Ági gyönyörű tűzzománc képeket is készített. Ezeket is megnézhetik a látogatók.

Ezt a szép napot agapéval fejeztük be, melyhez az Aranysólyom Lovagrend tagjai is csatlakoztak.

A kiállítás szeptember 8-ig látogatható az esztergomi görögkatolikus templomban kedden, csütörtökön és szombaton 16-17 óra között, valamint vasárnap a 10 órai Szent Liturgiát követően.

Dr. Gregori Jánosné Pannika

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert