HÍRARCHÍVUM

Családi nap és templombúcsú Csengerben

Családi nap és templombúcsú Csengerben
2013. szeptember 2. 11:40

Néhány hét elteltével is kedves emlékként idézem fel az egyházközségünkben megtartott családi napot, és templombúcsúi ünnepséget.

Beszámolóm elején hálás szívvel köszönöm meg az egyházmegyei vezetésnek, hogy rendelkezésekre bocsátotta ehhez a pénzügyi forrást. Talán észre sem vették, de részesei lettek az örömteli pillanatoknak. A beküldött beszámolók olvasása, és fotók szemlélése remélem, nem csak mosolyt csal majd az arcukra, szívükbe, hanem megelégedést is.

A csengeri egyházközségünk augusztus 3-án rendezte meg a pályázatban benyújtott találkozóra, együttlétre fölhasznált támogatást. A templomkertben felállított sátrakban sütő-főző versenyt tartottunk egész nap, a műhely sátorban pedig a fiatalok ügyeskedtek.

Délben kenyérszenteléssel és imádsággal szenteltük meg az együttlétünket. Kora délután pedig íjászverseny és táncház volt a résztvevőknek. Egyházközségünk Mártika nénije rögtönzött baba kiállításban bemutatta saját kézzel varrt babaruha kollekcióját.  Este kifulladásig élő zenekar és Marozsán Zoltán műsora tette maradandóvá a közös együttlétünket.

Másnap egyházközségünk 13. éves templombúcsúját tartottuk a kerület papjaival, híveivel és vendég szónokával.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert