HÍRARCHÍVUM

Hittanos tábor Nyírbogdányban

Hittanos tábor Nyírbogdányban
2013. szeptember 6. 09:20

Az Istenszülő Oltalma Alapítvány augusztus hónapban hittanos tábort működtetett, görögkatolikus templomunk közösségi termeiben és udvarán. Naponta 10-16  gyermek vett részt a foglalkozásokon. A legkisebb 5, a legnagyobb 13 éves. A nagyobbak idén voltak elsőáldozók, de olyan gyerekek is voltak, akik még meg sincsenek keresztelve. Alapítványunk legnagyobb feladatának tekinti, hogy egyházközségünk parókusával – aki az alapítvány kuratóriumának tagja –  szorosan együttműködve a gyermekeket közösségünkbe bevezessük és megtartsuk. Még nagyobb kihívás, hogy lehetőleg szüleikkel együtt. Ennek jegyében telt az augusztus hónap.

A reggelt minden nap imával kezdtük, majd 20-25 perc hittan következett a templomban. Templomunk nagy udvara "sportpályává" változott. Kosárlabda, tollaslabda, de a gólyalábak is kivették részüket a gyermekek kielégíthetetlen mozgásigényéből. A nagy melegben a közösségi helyiségekben játszottunk. Csocsó, gombfoci, biliárd, activity, társasjátékok állták a sarat. A nagyobbak kézműves foglalkozásokon vettek részt, könyvet kötöttek, ikonokat festettek, régi képeslapokból díszdodoz készült. Batikolással új színt és mintát kaptak a régi pólók.  Általában 11:30-kor teáztunk, a déli harangszó ismét imára szólított. Több alkalommal voltunk a községi játszóparkban, ahol a játékok mellett a hűvös árnyat adó fák alatt gyermekkorom játékait is felelevenítettük.

Ellátogattunk a községi faluházba, ahol a tulajdonos Bogdányi Ferenc bemutatta nekünk az őseink által használt szerszámokat, konyhai felszereléseket, de a pitvart és a tisztaszobát is. Nagy élmény volt, amikor Soltész Gyurka bácsi stráfkocsin kivitt minket a Veres Farmra. Az állatokkal való barátkozás után óriási élményben volt részünk; a gazda, Béci bácsi megengedte, hogy a gépparkban lévő valamennyi gépet "kipróbáljuk". Editke néni finom hideg tejjel, sajttal, ásványvízzel kínált minket. Még "útravalót” is kaptunk. Láttuk hogyan készül az állatok téli takarmánya, a siló, de bejárva a hatalmas farmot, Editke néni a mézédes szilvafát is megrázta nekünk. Utunkon a tanya három " őrző-védője” is elkísért, közülük az egyik a szórakoztatásunkra kétszer is átúszta a mesterséges tavat. Házi feladatot is kaptunk; céges papírra le kellett írni, ki mit látott, mi tetszett a legjobban, mi készül a tejből. A kicsik, akik még írni nem tudnak, rajz feladatot kaptak. Fájó szívvel bár, de végül búcsút intve a gazdáéknak, vidáman poroszkált a két ló hazafelé.

A tábor augusztus 31-én, Családi nappal zárult. Volt családi főzőverseny, ügyességi vetélkedő, ahol együtt versenyzett a gyermek, szülő, nagyszülő. Foci, méta, gólyaláb-verseny.  Oltalmazó Istenszülőnket  ebéd után Paraklisszal köszöntöttük. A napot görögtűz zárta, amit a lelkes csapat körbetáncolt.

Jó volt együtt lenni, megízlelni az összetartozás örömét, szeretetben eltölteni egy csodálatos napot.

Köszönet a segítőknek!

Sinka Lajosné
szervező-rendező

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert