HÍRARCHÍVUM

2800 mécses égett a Hősök temetőjében

2800 mécses égett a Hősök temetőjében
2013. november 4. 15:11

Nyolcadik alkalommal gyúltak mécsesek a kertvárosi Hősök temetőjében. 2800 különböző nemzetiségű katona fekszik a Dugonics utcai temetőben, róluk emlékeztek meg. Az elhunyt katonákért Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök tartott vecsernyét.

Mécsesek ezrei gyúltak szombaton este a Hősök temetőjében. Papok és hívők, civilek és katonák közösen gyújtották meg a mécseseket, majd helyezték el a Kertvárosban nyugvó hősök sírjainál. 2800, többek között német, magyar, orosz katonák fekszenek a Dugonics utcai temetőben, akik a környékbeli harcokban, vagy a helyi kórházban hunytak el a két világháborúban. Nyíregyházán nyolcadik éve gyújtanak mécsest emlékezetükre. Van, aki azért jön el, mert közeli hozzátartozója szintén a háborúban esett el, de sírjához nem tud kimenni.

Mozga Bertalan elmondta, az édesapja 1943. január 23-án halt meg a Don-kanyarnál. Sikerült kimennie Ukrajnába, de ismeretlen helyen nyugszik. Ezért jött mécsest gyújtani.

A hősökre való megemlékezés ötlete Szekrényes Andrástól származik. A temetkezési vállalat igazgatója elmondta, hogy egy régi ígéretet váltott be a mécsesgyújtással.
– Az én nagyapám az első világháborúban az olasz fronton harcolt, és 9 éves voltam, amikor ültem az ölében, és a vállán volt egy sebesülés. Megkérdeztem tőle, hogy ez mi. Akkor mesélt nekem a háború borzalmairól. Azt mondta, ha egyszer megnövök, tegyek azért, ne legyen háború. Ha pedig nem lesz katonákra szükség, ne feledkezz megemlékezni rólunk!

Miután minden katona sírjára mécses került, Kocsis Fülöp görögkatolikus megyéspüspök tartott vecsernyét a katonák lelki üdvéért.

– Hősöknek tekintjük őket, holott egyszerű emberek voltak, és mégis a mi megbecsülésünk, a mi tiszteletünk avatja őket hősökké – mondta Kocsis Fülöp. – A mi feladatunk, hogy tisztelettel és megbecsüléssel emlékezzünk azokról, akik másokért éltek. Ugyanakkor a feltámadás hírét is elhoztam.

A Hősök temetőjében tartott megemlékezésen több tucat nyíregyházi vett részt.

 

Z. Pintye Zsolt / nyiregyhaza.hu

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert