HÍRARCHÍVUM

A bemutatás ünnepe

A bemutatás ünnepe
2014. február 4. 16:45

Jézus bemutatásának ünnepén a nyíracsádi templomban mi is bemutattuk kisgyermekeinket a Mennyei Atyának, áldást kértünk rájuk, s szeretetébe ajánltuk őket. Megható és felemelő érzés volt a templomban, amikor gyermekeinkkel együtt odaálltunk a parókus atya elé, ő imádkozott értünk, majd áldást mondott ránk.

Az eseményt egy különleges meglepetés előzte meg. Gyermekeink, nemcsak az én, hanem mások piciny, talán még óvodába sem járó gyermeke személyre szóló levelet, meghívót kapott Elek atyától. Sokuknak az első levél volt életükben, amit nagy örömmel és várakozással bontottak ki.

A templom zsúfolásig megtelt ezen a téli, hideg ünnepen. A liturgia menetét méltóságosabbá, örömtelibbé tette a sok piciny gyermek. Többen szüleik karjában el is szundítottak, vagy a babakocsi oltalmában együtt élvezték a közösség adta örömet.

A szentmise végén ajándékot is kaptak gyermekeink, egy ikont, illetve a miroválás kegyelmét. Az antidor mellett egy család szaloncukorral kedveskedett minden résztvevő gyermeknek. Köszönjük ezt a lelki élményt, ami mind gyermekeinknek, mind pedig nekünk szülőknek sokat adott!

egy édesapa

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert