HÍRARCHÍVUM

Vendégségben

Vendégségben
2014. február 24. 15:47

Soltész Miklós államtitkár úr a Máriapócsi programja előtt magánlátogatást tett a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ anyaotthonában (Anya Gyermekével Együttes Elhelyezést Biztosító Lakásotthon) Nyírszőlősön 2014. február 20-án. Itt találkozott az ellátott leányanyáinkkal és gyermekeikkel, valamint munkatársainkkal.  A lányok először kicsit megszeppenve, de aztán annál nagyobb örömmel mutatták be saját szobájukat és csemetéiket.  Jelenleg három 15 és 18 év közötti anyuka és pár hónapos kicsinyei és egy várandós leányanya gondozását végzik a lakásotthonban. Takács-Muhar Éva a lakásotthon vezetője tájékoztatta államtitkár urat az itt folyó munkánkról, az anyukákat szakembereink hogyan készítik fel a gyermeknevelésre, ápolásra, az anyai szerepkörben hogyan fejlődnek, gyakorolják azt egyre jobban.

Kocsis Fülöp püspök atya, aki szintén jelen volt a találkozón elmondta, hogy továbbra is keressük, hol segíthetünk, hol tehetünk még többet. Hiszen tudjuk, hogy e cselekedeteinkkel nem csupán emberi gondoskodást nyújtunk, hanem a köztünk élő és munkálkodó Isten szeretetét közvetítjük. A leányanyákon segítő lakásotthon jó gondolat volt, amit megvalósítása is igazolt. De szeretnénk tovább menni és speciális otthont is létrehozni, hogy az intézményi kereteink között (gyermekvédelmi központjainkban jelenleg 970 gyereket és fiatalt nevelünk) élő, speciális szükségletű gyermekeknek, fiataloknak megfelelő ellátási formát tudjunk nyújtani.

Ezután a jelenlévő munkatársak és az államtitkár úr közötti félórás kötetlen beszélgetéssel folytatódott a találkozó.

Államtitkár úr megelégedve nyugtázta az itt tett erőfeszítéseinket a leányanyák és gyermekeik védelme érdekében, megköszönte az áldozatkész munkát, amit munkatársaink és a görögkatolikus egyház végez az elesettekért, arra rászorulókért.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert