HÍRARCHÍVUM

Három nap, három főváros – Európai körutazás

Három nap, három főváros – Európai körutazás
2014. április 1. 10:42

A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum diákjai idén Európai körútra indultak 2014. március 24-én. Izgatottan vártuk ezt az utazást, mivel még ilyen élményben nem volt részünk. Első megállónk a Debreceni Aquaticum élményfürdő volt, ahol kellemesen töltöttük az időt. Sokak számára nagy örömet jelentett a csúszda használata. Életre szóló élményekkel gazdagodva hagytuk el a fürdőt, s a Győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban foglaltuk el szállásunkat. Másnap újult erővel Bécsbe indultunk, és meglátogattuk a Schönbrunni kastélyt. Az idegen vezetőnk bemutatta nekünk Bécs belvárosát és nevezetességeit. Ebéd után betekinthettünk a Bécsi Szépművészeti Múzeumba. A harmadik napot Szent Liturgiával kezdtük a Győri kollégium kápolnájában, aztán elindultunk Pozsonyba, ahol rengeteg látnivaló várt minket. Az ebédet a Dévényi vár romjainál fogyasztottuk el. Ez a nap is tartalmasan telt. Estefelé éreztünk is valami fáradsághoz hasonló érzést, így Győr felé vettük az irányt, hogy a szálláshelyünkön erőt tudjunk gyűjteni a még ránk váró utazásra. Vacsorára különleges ételt kaptunk. Következő nap elérkezett a búcsú ideje. Szomorúan távoztunk a Győri kollégiumból, mert szép estéket töltöttünk el ott. Elindultunk és meglátogattuk testvériskolánkat, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumot. Ott találkozhattunk a nemrég szerzett barátainkkal, s jót beszélgettünk velük. A gimnázium könyvtárában megtekintettük a Tihanyi Apátság alapítólevelét. Ezt követően elbúcsúztunk barátainktól s elindultunk Budapestre. Legelső utunk a Budai várhoz vezetett, ahol kilátás nyílt egész Budapestre. Majd átmentünk a Lánchídon és sétáltunk a Duna partján a Parlament felé. Megtekintettük a Szent István Bazilikát is, aztán elindultunk hazafelé. Hálát adhatunk az így eltöltött szép napokért. A kirándulást fotók örökítették meg. Alig várjuk a legközelebbi kirándulást, melynek úticélja az Észak-keleti Kárpátok lesz.

Fedorszki Eleonóra, 10. évfolyam

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert