HÍRARCHÍVUM

Százéves a kisvárdai görögkatolikus egyházközség

Százéves a kisvárdai görögkatolikus egyházközség
2014. április 28. 11:15

Április 26-án, szombaton ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját a kisvárdai görögkatolikus egyházközség; a centenáriumi ünnepi szertartáson Kocsis Fülöp megyéspüspök mutatott be Szent Liturgiát.

Grunda János, az egyházközség parókusa elmondta: az észak-szabolcsi város görögkatolikus felekezete 1914-ben lett önálló, előtte a Kisvárdával szomszédos Ajak filiája, leányegyháza volt. Az ajaki egyházközség és kisvárdai filiája az 1806-os egyházmegyei összeírás szerint a ma Ukrajnához tartozó Munkács püspökségéhez tartozott, a nyírgyulaji esperesi kerület tagjaként. A térség esperesi hivatalának központja ma már Kisvárdán van.

A kisvárdai görögkatolikus templom építését 1888-ban Orosz Pál ajaki lelkész kezdeményezte, alapkövét 1893. augusztus 6-án tették le, felszentelése 1897. június 20-án volt. Az egyházközség híveinek száma 1910-ben már meghaladta az 1100-at.

Jelenleg több mint kétezer tagja van a kisvárdai görögkatolikus egyházközségnek, amely óvodát és iskolát működtet, bölcsődéje most épül, a romák által lakott településrészen pedig közösségi házat alakít ki – ismertette Grunda János.

A parókus kiemelte: az 52 személyes, 4 csoportos bölcsődét 160 millió forint pályázati forrásból építtetik, és még idén elkészül.

Ugyancsak pályázat segítségével, 85 millió forint támogatásból korszerűsítik és bővítik a 75 személyes görögkatolikus óvodát, és augusztusig a mostani két csoportszoba mellé egy harmadikat is kialakítanak. Az általános iskolájuk pedig a nyári vakáció alatt újul majd meg, 141 millió forintos költségből, szintén pályázati forrásból. Új homlokzati szigetelést kap az épület, kicserélik az ajtókat, az ablakokat, felújítják a fűtési rendszert, az energiatakarékosságot pedig napkollektorok működtetése segíti a jövőben.

Az egyházközség részese a kisvárdai önkormányzat funkcióbővítő integrált településfejlesztési beruházásának is, amelynek értéke meghaladja az 1,1 milliárd forintot. A görögkatolikusok a több mint hatszáz roma által lakott településrészen közösségi házat építenek idén, és létrehoznak egy betonelemgyártó üzemet is, amelyben az ott élők egy részét foglalkoztatják majd. Kialakítanak továbbá egy a helybelieket foglalkoztató és ellátó kertészetet, és folyamatosan segítik majd a gazdálkodást is.

Az egyházközség fennállásának 100. évfordulójáról megemlékező Szent Liturgia után körmenetet tartottak a kisvárdai görögkatolikus templom körül, majd emléktáblát avattak, amelyen a felekezet eddigi püspökeinek és papjainak nevét örökítették meg.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert