HÍRARCHÍVUM

Szépséges Pászka – Görögkatolikus egyházművészeti nap a Művészetek Házában

Szépséges Pászka – Görögkatolikus egyházművészeti nap a Művészetek Házában
2014. április 29. 10:47

Idén második alkalommal rendezték meg a Szépséges Pászka elnevezésű görögkatolikus egyházművészeti napot Miskolcon a Művészetek Házában. A Miskolci Apostoli Exarchátus által szervezett kulturális-közösségi rendezvényen ebben az esztendőben is helyet kaptak a személyes tanúságtételek, de koncertet adott a Szent Efrém Férfikar Bubnó Tamás Liszt-díjas karnagy vezetésével és számos közösségi program is színesítette az eseményt. Az április 25-én megrendezett programsorozat elsődleges célja az volt, hogy Krisztus feltámadásának örömhírét a templomok falain kívül, kulturális és közösségi alkalmakon is hirdesse és jelenvalóvá tegye.

A Magyar Görögkatolikus Egyház az idei húsvét alkalmával is arra hív minden embert, hogy osztozzon Krisztus feltámadásának végtelen örömében. Orosz Atanáz püspök atya szerint a fényes héten megvalósuló egyházművészeti programsorozatot az a felismerés hívta életre, hogy a végtelenül szerető Isten legyőzte a halált, s minden embert megváltott. Ezt a csodálatos örömhírt pedig meg kell osztani minél több emberrel. Mindenekelőtt azokkal, akik már eddig is kapcsolatba léptek az Egyházzal, aztán pedig olyan személyekkel is, akik inkább csak kívülről ismerik az örömhír hordozóit.

A Szépséges Pászka elnevezésű görögkatolikus rendezvényen három család tett tanúságot hitéről. A Kisfalusi, Mundér és Feczkó család beszámolóiból kiderült, hogy a hit és a keresztény értékekhez való ragaszkodás segítenek eligazodni az élet útvesztőiben, s hogy a céltudatos keresztény élet a záloga a boldog és békés házasságnak.

Idén 90 éves a Miskolci Apostoli Exarchátus. Csiszárik János főesperes atya is idén ünnepli 90. születésnapját. Ebből az alkalomból köszöntötte őt Atanáz püspök atya, majd levetítették a róla készült kisfilmet.

A Szent Efrém Férfikar előadásában a bizánci zenei hagyomány néhány gyöngyszeme is felcsendült, melyek között helyet kaptak Bubnó Tamás Liszt-díjas karnagy feldolgozásai is. A szünetben a résztvevők megtekinthették a hátrányos helyzetű tehetséges észak-kelet-magyarországi gyermekek munkáiból készített „Álmodtam egy világot magamnak” című rajzkiállítást. A művészeti töltekezés mellett idén sem maradt el az oldott hangulatú közös éneklés és a részesedés az egyházközségek által készített húsvéti eledelekből. Az eseményen a hívek és egyházi vezetők amellett tettek tanúságot, hogy a közösségben való ünneplés még teljesebbé teheti a húsvéti örömöt.

forrás: exarchatus.hu

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert