HÍRARCHÍVUM

Ikonfestő műhely Szegeden

Ikonfestő műhely Szegeden
2014. május 20. 15:37

Idén is megrendezik Szegeden 2014. július 25. és augusztus 3. között a Szent Mihály Arkangyal Ikonfestő Műhelyt, ezúttal Seres Tamás festőrestaurátor-művész, ikonfestő vezetésével. 

A Szent Mihály Arkangyal Ikonfestő Műhely céljai:

  • hogy a résztvevők az imádság légkörében alkothassanak
  • hogy az Egyház liturgiájából forrásozó mélyebb tudás hassa át a műalkotás keletkezését
  • hogy a résztvevők egy adott ikonográfiai típusra fókuszálva (értő vezetők segítségével) elmélyüljenek annak művészeti, liturgiai, teológiai vonatkozásaiban.

A fenti célok elérésére a következőket tudjuk biztosítani:

  • a Műhely ideje alatt mindennap Szent Liturgia és vecsernye
  • a Műhely foglalkozásai alatt szakértői útmutatás
  • tematikus előadások

A Műhely szakmai irányítója:

Seres Tamás festőrestaurátor-művész, ikonfestő

A Műhely idei témája:

Odigitria Istenszülő a Gyermekkel. Bizánci ikon, XV. század, Bizánci és Keresztény Múzeum, Athén.

Részletek:

A Műhely foglalkozásaira elsősorban olyan résztvevők jelentkezését várjuk, akik már huzamosabb ideje foglalkoznak ikonfestéssel, annak technikai alapjait ismerik. Ettől eltekintve természetesen minden érdeklődőt szívesen látunk, aki a szakmai programokon akár aktívan, akár passzívan, festőként, hallgatóként vagy megfigyelőként részt szeretne venni. A Műhely ideje alatt a fent említett ikont Seres Tamás festőrestaurátor-művész útmutatásai alapján fogják megfesteni a résztvevők, az ikonfestészet hagyományos tojástempera-technikáját felhasználva.

            A Műhely napjai alatt előadásokat hallhatnak a résztvevők:

  • Seres Tamás: Variációk egy témára – Az ikonfestés technikájának változatai
  • Terdik Szilveszter: Katolicizmus és ikonfestés
  • Nacsinák Gergely András (téma egyeztetés alatt)
  • Seres Tamás: A nagypeleskei ikon restaurálása
  • Seres Tamás: Athosz-hegyi és szaloniki úti beszámoló
  • Aranyosi-Vitéz Gellért: Lélekben és Igazságban, avagy mitől ikon az ikon

A Műhely 2014. július 25-én, pénteken 15 órakor kezdődik, és augusztus 3-án, vasárnap 12 órakor fejeződik be. A foglalkozások helyszíne a Szeged-Felsővárosi Minorita Rendház nagyterme, a liturgiákat a Lechner téri Szent Rozália Kápolnában tartjuk.

A Műhely részvételi díja: 16.000 Ft/fő

Szálláslehetőség (a Szeged-Felsővárosi Minorita Kolostorban): 1000 Ft/fő/éj

(a Műhely teljes időtartamára 9.000 Ft/fő)

Étkezési lehetőség (különdíj ellenében, az alábbiak szerint):

étkezés a közeli Szent István Étteremben, ebéd és vacsora 930 Ft-os egységáron, a Műhely teljes időtartamára 12.090 Ft (Összesen 13 étkezés. Minden nap háromféle menüből lehet választani. Az étkezés díját kérjük előre befizetni a jelentkezési díjjal együtt!). A reggelit mindenki maga oldja meg. A szombati vacsora és a vasárnapi teljes étkezés árát a fenti összeg nem tartalmazza, ezek megrendelése külön egyeztetés alapján történik!

Információ, online jelentkezési lap igénylése:

Aranyosi-Vitéz Gellért (20/209-6252; gellert2000@yahoo.com)

Részvételi díj befizetése:

Aranyosi-Vitéz Gellért, Erste Bank, 11600006-00000000-24773700 HUF

Jelentkezési határidő (a jelentkezés a részvételi díj befizetésével válik érvényessé):

2014. július 11., péntek

AMIT HOZNI KELL 

  • megfelelő méretű, mélyített, krétával alapozott, csiszolt fatábla (képfelület mérete: 42×33 cm, keretméret: oldalt és fent 2 cm, lent 3 cm, vagyis a teljes táblaméret: kb. 47×37 cm)
  • rajzeszközök (ceruza, vörös kréta, kifogyott golyóstoll)
  • festőszalag
  • karctű
  • körző
  • pigmentek (világos okker, arany okker, világos vasoxid vörös, cinóber vagy kadmium vörös, zöld föld, égetett és természetes umbra, caput mortuum, vasoxid és csont fekete, titán fehér, ultramarin, kobaltkék)
  • műanyag paletta festékkeveréshez 
  • ecsetek (ajánlott a nyestszőr): kör-, író- és lapos
  • aranyfüst, aranyozó párna, kés, achát (szükség esetén kölcsönkérhető)
  • berakóecset aranyfüsthöz
  • bolus, mixtion, igény szerint
  • vizes mixtion
  • vatta vagy plüss darab (ez utóbbi jobb)
  • Blu Tack (gyurmaragasztó)
  • festőbot (ha rendelkezésre áll)
  • asztali festőállvány (ha rendelkezésre áll)

 

NAPIREND

(az egyes napok beosztása a programtól függően változhat) 

07:00 Szent Liturgia (Szent Rozália Kápolna, Lechner tér)

08:00 Reggeli (egyénileg)

09:00 Műhelyfoglalkozás (Minorita Rendház, Munkácsy utca 9.)

12:00 Ebéd (Szent István Étterem, Csongrádi sgt.–Szent István tér sarok)

13:30 Műhelyfoglalkozás (Minorita Rendház)

17:30 Vecsernye (Szent Rozália Kápolna)

18:30 Vacsora (Szent István Étterem)

20:00 Előadás, festés, szabad program igény 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert