HÍRARCHÍVUM

Teljesen megújult a bedői görögkatolikus templom

Teljesen megújult a bedői görögkatolikus templom
2014. június 30. 10:35

Érdekes bihari község Bedő, már az elmúlt századok népszámlálásai szerint is mindig csak pár százan lakták, és sokan, sokszor azt mondák: vajon mi lesz, elfogy a falu; és lám, sok esztendőn át mindig mégis fennmaradt, most is megvan, templomot újított, buzgó, kitartó, hagyományőrző, él és élni akar.  Dicséret illeti őket, mert itt jól tudják: nem mindig csak a "mennyiség" a fontos! Ezzel a „sajátos elszántsággal” vágtunk neki évekkel ezelőtt a templom megújításához, és fokozatosan, de mára meg is lett ennek szép eredménye.

A templomon igen nagy problémát okozott a falak vizesedése.  A vizes külső és belső vakolat eltávolítása, két év intenzív falszellőztetése után a Hajdúdorogi Egyházmegye támogatásával sor került a templom utólagos falszigetelésére az Izocom Szigeteléstechnika Kft. kivitelezésében.  A teljes villamoshálózat is megújult a Tóth Vill. Centrum munkája nyomán – melyet az Országos Román Önkormányzat is támogatott – illetve korszerű tűzvédelemmel is rendelkezünk.

A további fejlődés érdekében pályázat beadása mellett döntöttünk, s ennek eredménye 2013 júniusában napvilágot is látott:

Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság Kormánya által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében a 102/2012 (X. 1.) VM rendelet alapján, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzésére LEADER helyi akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető támogatások jogcímre, 2012. 11. 28. napján benyújtott, 2106673214 azonosító számon nyilvántartott kérelme tárgyában a Bedői Görögkatolikus Egyházközség (4128 Bedő, Rákóczi út 17.) 7.012.365 Ft. (23.394 Euró) támogatást nyert a Görögkatolikus Templom felújítására. A program keretében a templom külső-belső vakolása és festése valósult meg. A munkák kivitelezője a Dryvit Profi Bt. (székhely: 4033 Debrecen, Kőműves u. 36) A kivitelezés ideje: 2013. 09. 26. – 2013. 11. 15.

A pályázati kivitelezés után a bedőiek és a Bedőből elszármazottak adományaiból festésre került a pályázatból kimaradt toronyfal és toronyfedés is Szórádi András és alpinista társai révén, majd a bejárat előtt új betonelőtér is kialakításra került a Bondár-Bau Kft. munkájával.

Mindezen munkák eredményeként korszerű templom várja az ide látogatókat! Köszönet minden templomunkért fáradozónak!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert