HÍRARCHÍVUM

A lengyel katolikus egyház prímása és moszkvai ortodox küldöttség értekezlete Varsóban

A lengyel katolikus egyház prímása és moszkvai ortodox küldöttség értekezlete Varsóban
2010. március 2. 10:30

Henryk Muszynski érsek, Lengyelország prímása és a moszkvai ortodox pátriárkátus küldöttsége február 26-án megbeszélést tartott Varsóban a két egyház kapcsolatáról és a párbeszéd kilátásairól.

A Vatikáni Rádiónak adott interjúban Henryk Muszynski érsek elmondta, hogy a tanácskozás szívélyes légkörben zajlott le, amely során örömmel nyugtázhatták, hogy ma már elérkezett az igazi párbeszéd ideje. Sajnálatos, hogy a múltban alig volt kapcsolat a lengyel katolikus egyház és a moszkvai ortodox pátriárkátus között. Hilárion érsek, a moszvai pátriárkátus külkapcsolatok felelőse más jellegű elfoglaltsága miatt nem volt jelen a találkozón. A varsói megbeszélés során két fontos témával foglalkoztak: az egyik a megbékélés, a másik pedig a párbeszéd konkrét lehetőségei. Elhatározták, hogy kétoldalú bizottságot állítanak fel, amely közös dokumentumot fogalmaz meg a két egyház közötti párbeszéd folytatásáról. A teológiai párbeszéd alapja az lesz, ami közös a két egyház számára, vagyis a szentháromságos hit, a keresztség és az apostoli egyház folytonossága.

A lengyel katolikus egyház és a moszkvai ortodox egyház közötti kiengesztelődéssel kapcsolatban a lengyel prímás a következőket mondta a Vatikáni Rádióban elhangzott interjújában:
„Tudatában vagyunk annak, hogy egészen sajátságos a küldetésünk Európa szívében. Szorgalmaznunk kell a párbeszédet minden kereszténnyel, hogy közösen tanúskodhassunk Krisztusról. Krisztus akarata szerint kell cselekednünk a sajnos még ma is megosztott egyházban.”

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert