HÍRARCHÍVUM

Ha nyár, akkor Antalóc

Ha nyár, akkor Antalóc
2014. július 9. 12:22

Június 30. és július 5-e között ismét Antalócon táboroztak a görögkatolikus fiatalok.

Az antalóci görögkatolikus nyári tábort 2001-ben azért hívta életre a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye, hogy ezzel (is) jutalmazza a hozzá tartozó egyházközségek fiatal tagjait.

A most 14-ik alkalommal megrendezett tábort ez alkalommal is a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) tagjai szervezték meg és bonyolították le az egyházmegye táborozóhelyként és lelkigyakorlatos házként működő komplexumában. A táborban most 110 hetedik osztályos, elsőáldozó fiatal vett részt. A programok megszervezésében a GISZ 30 jelenlévő, nevelői és csoportvezetői feladatokat ellátó tagja is tevékenyen részt vett. Bár az időjárás sok programot, főleg a megtervezett kirándulásokat, túrákat meghiúsította, tartalmas programokban azért nem volt hiány. A programváltozás kicsit sem rontott a hangulaton és a napok tartalmasságán sem, sőt. A bent töltött idő – túl a különböző szertartásokon, amelyekre minden nap sor került – jórészt kiscsoportos beszélgetésekkel telt, amely során a résztvevők a fiatalok életében egyre inkább teret nyerő internet és telefon helyes „felhasználásáról”, annak veszélyeiről, hibáiról beszélgettek, majd az elhangzottakkal kapcsolatban a vezetők a fiatalok ismereteit is felmérték.

Természetesen játékra, kikapcsolódásra is bőven volt alkalom. A résztvevők idejüket a fürdőzésen túl különböző játékokkal, foci-, asztalitenisz- és röplabdabajnoksággal, ügyességi feladatokkal, sorversenyekkel töltötték. Mindezekben pedig össze is mérhették tehetségüket, ügyességüket, hisz a 110 táborozó alkotta kiscsoportok (élükön 2-3 GISZ-es vezetővel) az egész hét folyamán versengtek egymással. De volt kézműveskedés, továbbá táncverseny, karaoke, számháború, szkander és viccmondó verseny is, ahol a legbátrabbak és legmagabiztosabbak egyénileg is bemutatkozhattak.

A számos élményen túl a résztvevők ismeretekkel, tapasztalattal is bőven gazdagodtak, hiszen sokuk most először töltött huzamosabb időt otthonától távol, számára (kezdetben) ismeretlen személyek közt, megtanulva ezzel, hogy milyen is egy közösségbe való beilleszkedés, milyen egy közösség szerves és állandó részét képezni.

Espán Rita

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert